Oldal 40 [40]
2. ÁGENDAREFORM ÉS EGYHÁZI ÉV
vennék magukat, valamint saját, a reformáció korába és törekvéseibe belelátott
premisszáiktól eltekintenének és a tudományos kutatás modern eredményeit
megfontolás tárgyává tennék — valójában a reformációt magát is történetiet¬
len, bibliátlan folyamatnak kellene tartaniuk." A történeti kutatások és kritikai
szövegkiadások, valamint a liturgiaítörténet)i folyamatok összefüggésben való
értelmezése hangsúlyaiban más képet fest pl. az úrvacsora és az igehirdetés
vonatkozásában, mint azt a teológiai köztudat általánosan képviseli.
Meglátásom szerint ma a legkritikusabb pont és legdrasztikusabb kérdés a li¬
turgia és az egyház mint elsősorban kultuszi közösség istentiszteleti életében"
a keresztyénség és a református hagyományok közötti viszonyrendszer újbóli meg¬
fogalmazása és tisztázása. Erőteljes a törekvés arra nézve, hogy a református
identitást a keresztyénséggel szemben fogalmazzuk meg, definiáljuk. Mind¬
eközben elvész, elsikkad az a szükségszerű kontinuitás, ami a keresztyénséggel
kapcsol össze bennünket, és amit a reformátorok gondosan helyreállítani igye¬
keztek. Kérdés tehát, hogy az egyház hitvallásos katolicitása miként valósul meg
liturgikus — beleértve egyházzenei — kérdésekben," hiszen , a szentek egyes¬
ségének van időbeli kontinuitása is." A keresztyén hagyomány , béklyójából"
való szabadulás a XVI. században az ún. radikális, szektába hajló reformáció
(pl. anabaptizmus) sajátja volt — ahogyan az elmúlt évtizedekben tankönyvként
7 A református egyház gyakorlatának, istentiszteletének kvázi azonosítását az ,6sgyülekezeté¬
vel" vagy az , ősegyházéval", ahogyan számos esetben olvashatjuk és hallhatjuk, tulajdonkép¬
pen csak naiv képzelgésnek tarthatjuk. A liturgiai értelemben vett antiguarianizmus speciális
esetével állunk szemben, ugyanis ez a nézet, felfogás nem csupán kb. a Kr.u. IV. század előtti
formákat és liturgiai fejlődést tartja elfogadhatónak és forrásértékűnek, hanem csak kb. a Kr.u.
II. század előttit. A jelenséggel kapcsolatban vö.: Reid 2005, 48-49., valamint tágabb összefüg¬
gésben: BÉKÉSI 2013, 76-77.
»[...] az istentisztelet nem egy az egyhäz élettevékenységei kôzül, hanem az egyhäz felismerhe¬
tőségének a legsajátosabb helye. A reformátori felfogás szerint ugyanis az egyház láthatósága
— másszóval a notae vagy signa ecclesiae — egyértelműen az istentisztelethez kötődik: az Ige
tiszta hirdetéséhez és a sákramentumok helyes kiszolgáltatásához. Az a tény, hogy pl. Kálvin
maga is megelégedett e kettős ismertetőjeggyel, azt mutatja, hogy az egyház esemény jellege
elsősorban az istentisztelet gyakorlatában fejeződik ki, minden más csak ehhez kapcsolódó,
ill. ebből következő esemény lehet." Szűcs 2012, 111. Vö. KELLER 2016, 22.
a[...] az egyház igazi egységéhez elegendő, de elengedhetetlen is az, hogy az evangéliumot
tisztán prédikálják, s a szentségeket Isten igéjének megfelelően szolgáltassák ki. Ezt a cikkelyt
[értsd: az ágostai hitvallás cikkelyét — kiegészítés tőlem] ugyanis túl gyakran használták fel az
egyház fogalmának hamis leegyszerűsítésére, és teológiailag is gyakorta túlterhelték." KELLER
2016, 18.
19 Vö. részletesebben: KARASSZON 1994, 12-13.; Szűcs 2004, 63-73.; Szűcs 2008; Szűcs 2008,
110.; Szűcs 2012, 110.
20 Szücs 2012, 110. Vö. RATZINGER 2002, 44-45., 147-148. „Az Egyhäz nem egy mitikus minden¬
koriságba imádkozik bele. Nem hagyhatja el gyökereit, és éppen történetének konkrét mivol¬
tában ismeri fel Isten tényleges mondanivalóját, adott helyen és időben, melyekhez bennünket
kapcsol, és amelyek mindannyiunkat egymáshoz kapcsolnak." RATZINGER 2002, 147.
39