OCR Output

AZ EGYHÁZI ÉV

összefoglalni és megírni, ? ugyanis egyházi éves örökségünk túlnyomórészt
a graduálokban, énekes- és prédikációs könyvekben? maradt ránk."

Korunk vonatkozásában nem csupán a fennálló állapotok leírását tekin¬
tettem célomnak, hanem munkámmal szeretnék előremutató gondolatokat
megfogalmazni jelenleg folyó teológiai-liturgiai párbeszédünk folyamataiban.
Nyugati testvéregyházaink vonatkozó gyakorlatát és fejleményeit — a téma
komplexitása miatt — a kutatás jelen állása szerint csak érintőlegesen tudom
megemlíteni, a részletes elemzés egy másik munka tárgya lehet.

Az előttünk lévő kutatási eredmények kétségtelenül újból figyelmeztetnek
arra a beszűkülésre, ami magyar református kegyességünk legújabb kori problé¬
mája: az egyéni képességeknek vagy alkalmatlanságnak, diszponáltságnak vagy
indiszponáltságnak, a lelkészi szubjektivizmusnak kiszolgáltatott gyülekezeti
istentisztelet mint egész (amely több, mint a prédikáció") nem meggazdagító,
hanem lassan kiégő hitélethez vezet. Lassanként a megszűretlen tartalmak és
szándékok miatt egész életünk és keresztyénségünk ünneptelen félévvé lesz.
Érthetetlen, hogy az előttünk járók kiérlelt, tiszta és valóságos hitének bizony¬
ságait miért hagyjuk veszni és feledni, és miért kapdosunk múlandó divat¬
módszerek után - legyen szó akár prédikálásról, akár bármi másról. Ezzel csak
gyökértelenségünket bizonyítjuk, hiszen sem számunkra, sem e világ előtt nem
lesz nyilvánvaló, hogy hogyan akarunk mi Krisztusban gyökerezni és Benne
felépülni, valamint a hitben megerősödni (vö. Kol 2,6-7).

MÁRAI Sándor Füves könyve (1943) nem teológiai, liturgiai vagy dogma¬
tikai szempontból, még talán nem is vallási motivációból, de mégis mély,

52 A szertartás- és énekeskönyvek, ill. graduálok ilyetén problémáját vázoltam: PAP 2011n.

53 A prédikációs könyvek adatait nem minden esetben lehet abszolút értelemben és teljes értékű
forrásnak tekinteni, főleg akkor, ha gyűjteményes kötetekről van szó. Több ilyen kiadvány
inkább az egyházi év tartóoszlopaihoz — beleértve az ünnepi ciklust is — kínál mintákat és
példákat, különösen így van ez már a XVIII-XIX. századi kötetek esetében. Ugyanezt figyel¬
hetjük meg a cantionale típusú énekeskönyvek esetében is, míg a postillák és graduálok szoros
és konkrét liturgiai kapcsolódásuk miatt az egyházi év egészére nézve teljesek és részletesek.

A XVIII-XIX. században már igen nagy számban adtak ki prédikációs köteteket, gyűjtemé¬
nyeket, így nem is volt szükség arra, hogy minden egyes kötet pontosan lefedjen akár egy részt
is az egyházi évből, hiszen gazdagon lehetett válogatni a hazai és külföldi példákból — nem így
a XVI-XVII. században. A későbbi korok gyakorlata azt mutatja, hogy szabadon használták fel a
prédikációkat, így egy-egy ünnephez kapcsolódó prédikációt az ünnepi időszakban is elmond¬
hattak, az adventi és nagyböjti stb. prédikációkat megfelelő átdolgozás után vagy nélkül, egy¬
szerű textuscserével vagy anélkül szabadon felcserélve használták. Vö. SZETEY 2012, 241-264.

54 Vö. KARASSZON 2000, 139-148.

55 A formai egyszerűségre való állandó protestáns, főként református felfogás és gyakorlat , az
istentiszteletben a prédikációt úgy kiemeli a többi alkotó részek közül, hogy mindíg fenyeget
az a veszedelem, hogy a többi alkotó részek elsorvadnak [...]." GöNczY 1937, 145.

34