OCR Output

BEVEZETÉS = 9

a struktúrát követik. A (1) vizsgált magatartások magyarországi felnőtt, vala¬
mint budapesti fiatal felnőtt népességben való elterjedtségének bemutatását
követően (2) azok társadalmi mintázódásával foglalkoznak, majd (3) - a már
korábbi kutatások során is vizsgált magatartások esetében - a jelenség időbeli
tendenciáit elemzik, s (4) végül nemzetközi kontextusban értelmezik a hazai
eredményeket. A kutatás végső, epidemiológiai becslére irányuló céljához szo¬
rosan kapcsolódnak az alkalmazott módszertan fejlesztésére irányuló célok is.
Ezekről részletesebben a kötetben szereplő elemzések módszertani hátterével
foglalkozó fejezetben olvashatunk, az e vonatkozásban született eredmények¬
kel pedig elsősorban - a társadalmi viszonyulások miatt a hagyományos esz¬
közökkel különösen is nehezen vizsgálható - drogfogyasztás témáját tárgyaló
fejezeteben találkozunk. A kötet emellett a pszichoaktívszer-használat vonat¬
kozásában önálló fejezetben vizsgálja a különböző szerekkel/szerhasználó ma¬
gatartássokkal kapcsolatos társadalmi viszonyulásokat, továbbá külön fejezet
foglalkozik a különböző addiktológiai problémák kapcsolódásával.

A kötet 16 szerző munkája, akik valamennyien területük kiemelten elismert
kutatói. Rajtuk kívül azonban még sokan járultak hozzá aktívan a kötet elkészül¬
téhez, így e helyütt nekik is szeretnénk köszönetet mondani. A 2019-es OLAAP-,
illetve BLS-vizsgálat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (K128604,
KKP126835) támogatásával készült." A korábbi — a kötetben szintén felhasznált
-— lakossági vizsgálatok az OTKA, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program
(NKFP), illetve a Nemzeti Drog Fókuszpont, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet
(NDD), valamint a szakminisztériumok (ISM, GYISM, EMMI) finanszirozasaval
valósultak meg. A kutatások intézményi hátterét 2007-ig a Budapesti Corvinus
Egyetem, ezt követően az Eötvös Loránd Iudományegyetem Pedagógiai és Pszi¬
chológiai Kara biztosította. A kötet szerzői mellett szeretnénk köszönetet mondani

! További támogatók:
Arnold Petra munkáját az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat (ELKH) Támogatott Kutató¬
csoportok Irodája (MTA-BCE Társadalomepidemiológiai Kutatócsoport) támogatta.
Demetrovics Zsolt munkájához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
(NKFIH) további támogatásokkal (K128614; K131635, K135629, Tématerületi Kiválósági
Program 2020 - Intézményi Kivalésagi Alprogram: TKP2020-IKA-05) járult hozzá.
Horvath Zsolt az NKFIH Témateriileti Kivalésagi Program 2020 - Intézményi Kiválósági
Alprogram (TKP2020-IKA-05), valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium
(ITM) Új Nemzeti Kiválóság Programjának (ÚNKP) (ÚNKP-20-3 és ÚNKP-21-4 kód¬
számú) az NKFI Alapból finanszírozott támogatásában részesült.
Király Orsolya és Koronczai Beatrix Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban és az ITM ÚNKP¬
21-5 kódszámú az NKFI Alapból finanszírozott támogatásában részesült.
Kun Bernadette munkáját a NKFIH (FK134807), Péter Lea munkáját a Szegedi Tudo¬
mányegyetem Általános Orvosi Kar (EFOP 3.6.3-VEKOP-16-201700009) támogatta.