Oldal 175 [175]
OCR
174 s A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal illetve fizetésből, másrészt pedig a faluban, a családtagokkal együtt megtermelt kétfajta (téesz és háztáji) jövedelemből. Ezek aránya nagyban függött attól, hogy távolsági vagy napi ingázó volt-e a családfő. A vidéki ipartelepítés és a téeszek melléküzemági tevékenységének fejlődése révén egyre több lehetőség nyílt arra, hogy napi bejárással oldják meg az ipari munkavállalást." Mivel az esetek jelentős részében az ingázás távolsága és különösen az ideje hosszú volt, emiatt az utazás a munkaidő után fennmaradó szabadidő jelentős részét felemésztette. Így az eljáró férfiak csak korlátozottan (esténként vagy hétvégén) tudtak bekapcsolódni a ház körüli munkákba és a háztájizásba. Ebből következően a falusi munkások családjaiban az asszonyokra igen nagy teher harult.°* Az asszonyok téesztagként ledolgoztak a közös gazdaságban minimum évi százhúsz munkanapot, ami biztosította a háztáji gazdasághoz való jogosultságot. A téeszben végzett munka azért felelt meg a falusi asszonyoknak, mert a munkaidő nem volt olyan kötött, mint egy ipari munkahelyen. Így, ha kellett, hazaszaladhattak az állatokat megetetni, főzni, a gyermekeket rendben tartani. Rájuk hárult a ház körüli kert művelése, amely esetenként komoly lekötöttséget jelentett, hiszen mérete a régi kiosztású telkek esetében 400 négyszögöltől egy holdig is terjedhetett. Ráadásul a termesztett növények többsége igencsak munkaintenzív volt (például a konyhakerti növények mellett burgonya, bab, tök és kukorica). Emellett a háztájit is művelték, ami a ház körüli kerten kívüli feladatot jelentett. A háztájiban előállított terményekből az önellátáson felüli részt vagy a téeszen keresztül, vagy a felvásárló vállalatokon keresztül értékesíthették. Ennél is jobban megérte a háztáji állattartás. Azok a családok, amelyeknél a ház körül voltak istállók, elsősorban állattenyésztésre rendezkedtek be. A háztájiból és a részes művelésből biztosítani tudták a szükséges takarmányt. "Az így felnevelt állatok eladásával olyan nagyobb pénzösszeghez jutottak a családok, amelyeket nagyobb beruházásokra fordíthattak (például: házépítés, iskoláztatás, lakodalom-házasítás). Azok a családok, amelyek jó piachelyek (Budapest, illetve nagyobb vidéki városok) közelében éltek, elsősorban intenzív zöldségtermesztésre rendezkedtek be, s ebből jutottak ugyancsak komoly bevételi forráshoz. Márkus István a Galga-völgyi kutatásai során 1971-ben részletesen leírta ezt a modellt: , A felnőtt férfilakosság túlnyomórésze kijár a faluból, vasutasok, beszkártosok, gyári munkások - Pesten dolgoznak. [...] Viszont az asszonyok, hangsúlyozom, itthon maradtak, és benne maradtak a paraszt5 Germuska Pál: Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. Bp. 2004. 155-160. 54 Falussy Béla: Az ingázás és az életmód összefüggései. Szociológia 11. (1982) 4. sz. 535-560. 5 Juhász Pál: A második gazdaság mezőgazdasági kistermelés köré szerveződő alrendszeréről. In: U6: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Bp. 2006. 56-62.; Kovách Imre: Termelők és vállalkozók. (Mezőgazdasági kistermelők a magyar társadalomban.) Bp. 1988.
