Page 149 [149]
OCR
148 s A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal előzött, a tagság közös gazdaságból származó jövedelme bizonytalan összegű s alacsony színvonalú volt. A munkaegységrendszer sem kedvezett a gondos, lelkiismeretes munkához szokott gazdaembernek, hiszen a munkaegység lényegében csak a munka mennyiségét mérte, azt már nem tudta kifejezésre juttatni, hogy az adott munkát milyen minőségben, a kellő időben vagy elkésve végezték-e el. Így az járt rosszul, aki becsületesen dolgozott. Ugyanebben az irányban hatott az is, hogy a munkanormák aránytalanul voltak megállapítva. Ahogyan a munkadíjazás, úgy a munkaszervezet sem felelt meg a hazai viszonyoknak. Az előírás szerint a munkaszervezet alapegysége a brigád, illetve a munkacsapat volt. Ugyanakkor a paraszti munkaszervezetben a csépléstôl eltekintve - egyetlen munkafäzishoz sem volt szükség 1-2 embernél többre az adott technikai feltételek mellett. A szántást, boronálást, simítást, kapálást, kaszálást többnyire egy ember végezte. Aratni párban arattak, egy kaszás férfi és egy marokszedő nő. Természetesen a parasztemberek is dolgoztak időnként csapatban, pl. aratás, hordás, kazalrakás stb., vagy éppen bizonyos munkák (kaszálás, kapálás, kukoricatörés) gyors befejezésének a szükségessége is megkívánhatta a népesebb csapatok közös munkáját. De ilyenkor mindig a rokonságból, szomszédságból, tehát egymás munkabírását, szorgalmát jól ismerő emberekből állt össze a csapat." Ehhez képest a téeszalapszabályban előírt brigád a hazai szokásoktól teljesen idegen forma volt. E túlságosan merev munkaszervezet problémái hamar megmutatkoztak. A munkatempó sokszor okozott konfliktust az idősebb és a fiatalabb generáció között, s emellett a háztartás és a család gondjaival elfoglalt női dolgozók nehezen voltak beilleszthetők a munkacsapatba. A legtöbb gondot mégis az okozta, hogy az önálló munkához szokott , maga-ura" parasztok igen nehezen viselték, hogy napról napra egy brigádvezető utasításait kelljen követniük." Különösen akkor, ha az illetőt nem tartották jó gazdának. Mindezek figyelembevételével a parasztság érdekét olyan megoldások szolgálták volna, amelyek már év közben biztosítják, hogy egy-egy munka befejezése után azonnal, s lehetőleg terményben megkapja az elvégzett mun1 Csíki Tamás: Eltűnt falusi világok. A 20. századi paraszti társadalom - az egyéni emlékezetekben. Bp. 2018. 89-106.; Fél E.-Hofer T.: Arányok és mértékek i. m. 144-190. n Csonka Mihály kiskunhalasi tanyásgazda igen találóan fogalmazta ezt meg visszaemlékezéseiben: , Úgy mondjuk, hogy az ujjunk sem egyforma, tehát a munka sem egyforma, sőt a munkás sem. Van jó munkás és van rossz munkás. Egyik utálja a munkát, a másik már szívesen csinálja. Ezért aztán nincs összetartás; egyik így, a másik úgy szeretné, hiányzik a jó szándék a megértés. Így aztán az a helyzet, hogy egyik haragszik a másikra, mert az többet produkál, mint ő, viszont megfordítva is szokott lenni. Ez kérem nem magyar gyomornak való, a magyar sose szerette, ha valaki beleszólt a munkájába." Lásd: Romsics Ignác (Szerk.): Csonka Mihály élete és vilagképe. Bp. 2009. 276-277.
