Oldal 140 [140]
A hatalom és a parasztság az 1960-as évek első felében e 139
kényszerült falusi családok legtöbbjének. Reakcióikat számos tényező befo¬
lyásolta. Így például az, hogy korábban , maga-ura" paraszti családról volt-e
szó, azaz olyan családról, amelynek birtoka biztosította a család megélhe¬
tését, vagy olyan kisföldű, esetleg teljesen földnélküli családról, amely már
korábban is rendszeresen bérmunkavállalásra szorult. Értelemszerűen ha¬
tást gyakorolt a család életkor és nem szerinti tagolódása. Regionális diffe¬
renciálódás is megfigyelhető. Természetesen hatottak az 1950-es évek kol¬
hozosítási kampányai során szerzett tapasztalatok, ugyanakkor a szituáció
hasonlósága ellenére számos olyan változás történt 1956 után, amely módosí¬
totta, új utakra terelte a parasztság kiútkeresését. Az elkövetkezőkben részint
a szociográfiai, " szociológiai és néprajzi munkák, részint a statisztikai adat¬
bázisok segítségével megpróbálom a paraszti túlélési stratégiák főbb típusait
rekonstruálni.
Az aktív korú generációból azok, akik korábban a , maga-ura" parasz¬
ti réteghez tartoztak, a téeszbe kerülve általában a kivárásra rendezkedtek
be. Ezt mindenekelőtt a földhöz való rendkívül erős ragaszkodásuk ma¬
gyarázta. A paraszti élet alfája és ómegája a föld volt. Nemcsak azért, mert
ez volt a megélhetés záloga, hanem azért is, mert a parasztság generációról
generációra öröklődő tapasztalata volt, hogy egyedül a gazdasági önállóság,
a családi birtok adott társadalmi rangot, megbecsülést a falusi embereknek.
Aki olyan szerencsés volt, hogy örökölt a szüleitől annyi földet, hogy azon
önállóan gazdálkodhatott, az egész életében arra törekedett, hogy megtartsa,
s lehetőség szerint gyarapítsa azt, , kaparintson hozzá". A föld volt a legállan¬
dóbb és legbiztosabb tényező a gazdálkodásban. A termést tönkretehette az
aszály, fagy, jégverés, az állatokat elpusztíthatta egy járvány, a pénz elértékte¬
lenedhetett, de a föld megmaradt."
A birtokos gazdák idősebb generációja számíthatott ugyan a frissen be¬
vezetett téesznyugdíjra, illetve öregségi járadékra, de ezek olyan szerény ösz¬
szegűek voltak, hogy nem lehetett rájuk bizton alapozni." A történelmi ta¬
3 A korszak gazdag szociográfiai irodalmának újbóli felfedezéséről tanúskodik az alábbi tanulmány¬
kötet. Tóth Péter Pál (Szerk.): A magyar szociográfia a 20-21. században. Bp. 2018. A Kádár-kor¬
szakban keletkezett szociográfiákban rejlő kutatási lehetőségekre lásd: Horváth Gergely Krisztián:
s Kétségbesésemben írtam." Kuláküldözés - kollektivizálás - elvándorlás a Kádár-korszak szocio¬
gráfiáiban. In: Galambos István-Horváth Gergely Krisztián (Szerk.): Magyar dúlás. Tanulmányok
a kenyszerkollektivizäläsröl. Bp. 2019. 183-219.
u A föld központi szerepét mutatja az is, hogy bajban csak utoljára nyúltak a földhöz. Fél E.-Hofer T.:
Arányok és mértékek i. m. 467-469.
5 A nyugdij havi 315 Ft volt, amihez minden nyugdijbiztositasban eltéltétt év utan 1%-nak megfele¬
16 3,15 Ft kiegészítés járult. Az öregségi járadék összege havonként 260 Ft, ezt olyan idős - férfiak¬
nál 70, nőknél 65 év feletti — téesztagok kaphatták meg, akik előrehaladott koruk miatt nem tudták
megszerezni a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaéveket. Összehasonlításképp érdemes fel¬
idézni, hogy 1960-ban a havi átlagbér az iparban 1617, a mezőgazdaságban pedig 1381 Ft volt. Erről
bővebben: Horváth G. K.: A vidékellenes politika i. m. 39-45.