OCR Output

100 e A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal

mok hangulatát legjobban a Somogyi összegzés kaposvári vitája érzékelteti.
A résztvevők számát 1200-1300 főre becsülték, ami mutatja a nagyfokú ér¬
deklődést. Nemcsak téesztagok, egyéni gazdák és mezőgazdasági szakembe¬
rek, hanem a megyei, járási párt- és tanácsvezetők is eljöttek a vitára. Bara¬
nya, Zala, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyéből, sőt Budapestről is érkeztek
vendégek. Ilyen módon nemcsak a somogyi mezőgazdaság problémái, ha¬
nem általában a magyar mezőgazdaság és agrártársadalom égető kérdései
kerültek napirendre a tanácskozáson.

Mielőtt felidéznénk a vitán elhangzott felszólalásokat, érdemes tömören
összefoglalni a Somogyi összegzés legfontosabb megállapításait." A legkénye¬
sebb kérdésnek természetesen az erőszakos kollektivizálás számított. Ezt úgy
oldotta meg a szerző, hogy a kolhozosítás részletezése helyett inkább a követ¬
kezményekre helyezte a hangsúlyt: , Mi történt 1949 és 1953 között a somogyi
mezőgazdasággal? A megye négy tájának egy-egy falujából gyűjtött adatok fő
vonásokban egyöntetűen felelnek erre a kérdésre. À termelés 1948-49-beli,
meglepően gyors regenerálódása és lendületes fejlődése 1949-50-ben meg¬
állt. 1950 után a paraszti földművelés és állattenyésztés mind a négy vizs¬
gált faluban (Hedrehely, Vése, Som, Fonó) visszaesett. 1952-ben a visszaesés
meggyorsult, az elhagyott, műveletlen és alig művelt szántóföldek területe
növekedett, a szarvasmarha-, ló- és sertésállomány csökkent."

Ezt követően Márkus István rátért az 1949-1953 közötti termelési vissza¬
esés néhány sajátosságára: , Az egyéni gazdálkodás ellen folytatott politika
a somogyi falvak termelésének éppen azon ágaira mérte a legsúlyosabb csa¬
pást, amelyek a helyi parasztgazdaságnak mintegy központi ágai, tartópillé¬
rei, s amelyeknek az ország áruellátása szempontjából a legnagyobb jelentő¬
segük van. [...] Fonön a félévszázados törzskönyvezett marha-tenyésztés és
bikanevelés ment elsősorban tönkre. Somon főképpen a marhahízlalásnak
fellegzett be, Hedrehelyen a legnagyobb mértékben a muraközi lovak neve¬
lése sínylődött, Vésén főként a disznóállomány apadt le. Igen, mert éppen
az állattenyésztés legfejlettebb, leginkább specializált, takarmányozásra és
gondozásra leginkább igényes ágai a legérzékenyebbek, ezeknek folytatása
kötődik a legtöbb bonyolult termelési és nem termelési feltételhez."

; — Ez az agrárszociográfiai tanulmány négy fiatal író közös teljesítménye volt. Márkus István, Sánt¬
ha Ferenc, Szabó István és Lázár István 1956 nyarán a Csillag című folyóirat megbízásából tanul¬
mányútra ment Somogyba. Mindegyikük kiválasztott egy-egy falut, s ott az agrárgazdaság, és főleg
a téeszek helyzetét igyekezett feltérképezni. A négy dolgozatból végül Márkus készítette el az ösz¬
szefoglaló tanulmányt. Somogy megye korabeli helyzetéről bővebben lásd: Knézy Judit: Életmód¬
változások Somogy megyei falvakban (1945-1970). In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közlemé¬
nyei 2001-2004. 201-220.

+ Markus Istvan: Somogyi összegzés. In: Szántó L.: A Somogyi összegzés kaposvári vitája i. m. 377.