OCR Output

70 « A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal

V. J. Juhász -t a pártból kitiltotta". Mivel ilyen szankció nem létezett, itt
valószínűleg kizárásra került sor.

A „Rajk-banda büneinek leleplezése? mellé 1949 őszén egy másik téma
is felzárkózott. Ez pedig a téeszcsé-gazdálkodás népszerűsítése volt. A párt¬
titkár mindkét témát napirendre tűzte a szeptember végi taggyűlésen. A dik¬
tatúra társadalmiasításának fontos, ám még kevéssé kutatott dimenziójára
utal, hogy mindkét témáról a helyi általános iskolai tanár tartott előadást."
Ebből a jegyzőkönyv a következőt rögzítette: , megmagyarázta pontról pont¬
ra, vagyis részleteiben a csoportos gazdálkodás, vagyis a szövetkezésben
folyó munka eredményét és minőségét, előadta azt, hogy valamikor, ami¬
kor a községek épültek, akkor is szövetkeztek az emberek, és csoportokban
építkeztek, mert így látták az emberek jónak és könnyebben megoldhatónak
[...], mivel közösen szövetkeztek, közösen az utakat is meg tudták csinálni
minden zökkenő nélkül. Tehát a szövetkezésnek 3 fő pontja van: 1. a több
terméshozam, 2. a jobb terméshozam minőségben, 3. kevesebb munkaidő
alatt és könnyebb munkaerővel való elvégzése."

Az érvelésmód azért is figyelmet érdemel, mert a közös gazdálkodás mel¬
lett fő érvként ekkor még nem a szovjet mezőgazdaság kiválóságát hangoz¬
tatták, hanem a paraszti összefogás korábbi tapasztalatát. Mihálygergén va¬
lóban szokás volt, hogy ha valaki építkezett, a lófogattal rendelkező gazdák
összefogtak, együtt elmentek a közeli kőbányába, s így egy-két nap alatt el
tudták hozni a szükséges építőanyagot. Ezt hívták , kőlagzi"-nak."

A termelőszövetkezeti gazdálkodás az 1950. március 5-i taggyűlésen
került újra szóba. Ekkor a falu kommunista bírája vállalta magára a propa¬
gandafeladatot.? I. J. felszólalásában a szovjet példa követésének fontosságát
hangoztatta: a Szovjetunió rendelkezik a világ legfejlettebb mezőgazdaságá¬
val, e példa követésével emelkedhet fel a magyar mezőgazdaság arra a gaz¬
dasági és kulturális színvonalra, amelyet a szovjet kolhozparasztok képvisel¬
nek. Végül a párttitkár összegezte a teendőket: , felhívta a jelenlévő elvtársak

35 MNL NML 26. f. 4. cs. 1948-55. 16. ő. e. Mihálygerge község pártszervezet vezetőségi üléseinek, tag¬
gyűléseinek jegyzőkönyvei. Az 1949. szeptember 4-i taggyűlés jegyzőkönyve.

: "Egy másik tanárt már a népfrontválasztás előkészületeibe is bevont a párttitkár: az anyák napi ün¬
nepségen a tanár a választáson való részvételre buzdított mindenkit. MNL NML 26. f. 2. cs. 1948-55.
10. ő. e. Pártalapszervezetek titkárainak jelentései a pártépítőmunka tapasztalatairól. L. L. mihály¬
gergei párttitkár jelentése, 1949. május 18.

1 MNLNML 26. f. 4. cs. 1948-55. 16. ő. e. Mihálygerge község pártszervezet vezetőségi üléseinek, tag¬
gyűléseinek jegyzőkönyvei. Az 1949. szeptember 25-i taggyűlés jegyzőkönyve.

un Miként a példa is érzékelteti, a falun belül, a hasonló helyzetű családok - jelen esetben a lófogattal
rendelkező , maga-ura" parasztok - között régi hagyományai voltak a kalákában végzett munká¬
nak.

2 Amikor 1949 elején a kisgazda bíró lemondott, őt bízták meg ennek a választott posztnak a betölté¬
sére. Ebben szerepet jászhatott, hogy annak idején ő volt a kisgazda jelölt vetélytársa a bíróválasz¬
táskor. A tanácsrendszer létrejötte után is betöltött vezető tisztségeket.