OCR Output

60 s A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal

selői." Mindeközben a téeszek saját géppark híján állandó függésben voltak
a gépállomásoktól. S azt is meg kell említeni, hogy a mezőgazdasági szak¬
képzés említett felfuttatása ellenére a téeszekben 1952 őszén mindössze 12
egyetemet és 347 akadémiát végzett elnök, 2 főiskolát és 213 technikumot
végzett agronómus, 22 technikumot végzett könyvelő dolgozott.?

Az összeadódó problémahalmaz súlyáról sokat elárul, hogy a mezőgaz¬
dasági termelés mennyisége az ötéves terv időszakában - a kedvező 1951-es
esztendő kivételével - nem érte el a háború előtti utolsó békeév (1938) szint¬
jét. A teljesíthetetlen beadási és adóterhek elől úgy tudtak megmenekülni
a termelők, hogy ingyen felajánlották földjeiket az államnak. Mindennek
hatására rohamosan nőni kezdett a korabeli szóhasználatban , állami tarta¬
lékterületnek" nevezett, valójában parlagon hagyott földterület. A létrejövő
szocialista nagyüzemek kapacitása nem volt elegendő, hogy ezek művelését
magukra vállalják. 1952 végére már 570 000 hektár maradt műveletlenül. Ez
kihatott a kenyérgabona, ezen belül különösen a búza vetésterületére is, ami
a háború előtti évekhez képest 1696-kal csökkent. A búza termésátlaga idő¬
közben emelkedett ugyan 896-kal, mégis az ôssztermés 10%-kal alacsonyabb
volt az 1950-es évek első felében, mint a háború előtt. Az állatállomány elő¬
ször 1950-ben haladta meg néhány százalékkal a háború előtti szintet. Az
1950. évi állatlétszámot azonban - az 1951-es visszaesést követően - csak az
évtized közepére sikerült újból elérni, illetve meghaladni." A kedvezőtlen
időjárású 1952-es évben különösen gyenge termést takarítottak be a gazdák,
ez azonban nem befolyásolta a begyűjtési apparátust abban, hogy egy-egy
parasztcsaládnak akár a házi szükségleteit (kenyérgabona, takarmány, vető¬
mag) is lefoglalja. Ez volt a ,padlássöprés" éve.

A sztálini agrárpolitika másolása és a mezőgazdaság belső gyarmattá
süllyesztése néhány év alatt szétzilálta a hazai agrárvilágot. Hogy mennyire
így volt, arról megdöbbentő képet ad az alábbi dokumentum. A leirat tárgya
és dátuma egyaránt szimbolikus. Az igazságügy-miniszter első helyettese,
Czakó Kálmán 1953. március 5-én Dolgozó parasztok börtönbiüntetésének
elhalasztása, illetve félbeszakítása a mezőgazdasági munkák időtartamára
címmel az alábbi leiratot küldte az államügyészségi kirendeltségek (járási
vádhatóságok) vezetőinek: , A mezőgazdasági munkák zavartalan biztosítá¬
sa érdekében 1953. március hó 1. napjától 1953. október 31. napjáig terjedő
időre halasztás engedélyezhető az olyan jogerősen elítéltek részére, akiknek
börtönbüntetése I évet nem haladta meg, s olyan dolgozó parasztok

a) akik termelőszövetkezetek, vagy termelőszövetkezeti csoportok tagjai,

94 Fazekas Béla: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom Magyarországon. Bp. 1976. 79-84.

9 Köszönettel tartozom Honvári Jánosnak az adatokért. MNL OL XIX-K-1-ah. 12. doboz. 1952. szep¬
temberi jelentés.

95 Magyar mezőgazdaság, 1851-2000. (CD-ROM) Bp. 2000.