Oldal 250 [250]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? Várunk rá, és ő eljön, az Eljövendőt hívni kell, Eljövendőnek kell hívni... És hogy kitartsunk a várakozásban, néha észrevétlenül megérint bennünket. A megérinti a kegyelem kifejezés jól érzékelteti ezt. Jól érzékelteti, hogy testi érintés van az igazi idő lélekzetének megtapasztalásában. A dráma révén, a szellem anyagi drámáján keresztül tapintható bizonyosság lát napvilágot, és fényt hoz nekünk: a kronológiai időtől eltérő idő adománya ez. Kapjuk valakitől. A szeretetpont mindent megold: az adomány felszabadít, ad és megigazít minket. Odaadjuk magunkat, és ebben az odaadásban valami valóban megtörténik. Valami valóban történik a gondolattal, és ezúttal eléri a természet mély ritmusát; valami történik az időérzékelésünkkel, az időízlelésünkkel. Az ízével, amelyet keserűnek gondoltunk. Új ízt fedezünk fel az időben -— és egyszeriben az időben kiterjedő minden dologról többet tudunk, csak nem tudjuk, mit. Beszélni sem tudunk róla. A nagy megindultság pillanata ez: újra mozgásba lendülünk. Hirtelen — meglepetésszerűen — harmóniába kerülünk a természet lüktetésével. Halálával és életével. Egyik pillanatról a másikra — a színpadról, amelyen dllunk — ,megnyilunk” a természet mélységes lüktetésének. Drámai összhangban a teremtés szívével. A művészet — és a szeretet — játéka ez. És a kegyelemé: a kegyelemé és a valóságé. A kegyelem és a valóság együtt jár, mindkettő adottság... Ha egyszer befejezem, ami most itt a szemed előtt kirajzolódik, azt a címet adom majd neki, hogy Túl a szakrálison. Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén a sziget déli részén lakók nagy része összegyűlt a diakofíti strandon táncolni. Hosszan bámultam a táncolókat, akik mintha kissé elmaradtak volna a ritmustól, mintha nem igazodtak volna a zenéhez — voltaképpen függetlenítették magukat a hallható ritmustól, mintha valami ritmus alatti, mélyebb, érzékibb ritmusra táncoltak volna, mintha egy idő alatti zenére, egy mélyrétegi időre táncoltak volna, talpuk alatt a földdel. Időnként tettek egy-egy mozdulatot, hogy alászálljanak, elmerüljenek, kicsit botladoztak, és aztán gyorsan újra felbukkantak. Úgy táncoltak, mintha láthatatlan hatósugáron belül, a tér és a lenti idő fölött lebegtek volna. + 248 +
