Oldal 248 [248]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? nevessek, hogy egy pillanatra megszabadulhassak az emberi bálványimádástól. A néző és a színész mindketten az emlékezet munkásai. Az emlékezetben prófécia van: feltáruló összefüggések, váratlan, szimfonikus felvillanások, mintha egyetlen pontban a világmindenség minden eleme egyszerre nyilvánulna meg előttünk, egyetlen villanásban. S akkor az emlékezés ujjongó öröme fog el bennünket, és mindent újra játszik előttünk: az emlékezés öröme mindent újra mozgásba lendít, a felismerés örömét adva. A görögben a kegyelem — xápiG —nagyon közel áll az öröm — xapá — szóhoz. Új vízáradat. Tisztító eső, visszatérés az élethez: vár a zene, hív a szó, minden igazi nyelv a jövőben létezik. Az idő a viszszájára fordult. Most újra emlékezünk arra, hogy az első pillanat örökké tart. Nem tudom, magyarul hogyan hangzik, de a franciában a kegyelem szót inkább kerüli az ember... Várjuk a kegyelmet, de nem mondjuk ki a szót, hívjuk, de sosem nevezzük néven. Nekem a kegyelem az örömhöz kötődik. , A zenéhez." Az összhanghoz, a maguk teljességében megszólaló hangokhoz, a megfelelő pillanathoz. Igazodás az időhöz: mintha a kegyelem pillanataiban minden látható dolog most először születne meg a szemünk előtt, és ott állna előttünk a mélységes időben elrendezve, a lüktetésbe ágyazva, az igazi idő űzöttségében, mértékében és végtelen mélységében. Mert létezik igazi idő. Ez az, amit a művészet nekünk, dadogó gyermekeknek újra meg akar tanítani. A kegyelem olykor megadatik nekünk, és a kellő időhöz igazít minket. A kellő idő adottság, vagyis megadatik, és mi is odaadjuk magunkat neki. A színházban óvatosan és körültekintően minden nézőt - és minden színészt is — befogadó állattá kell tennünk. Egy előadásban a kegyelem olyan, mint a hirtelen jött eső, mint amikor váratlanul felbukkan valami a természetből. A kegyelem — akárcsak az égen haladó felhők vagy az örvénylések a tóban — megfigyelhető. Az előadás légző test, a megjelenőkből áll, lélegző szervezet, egy állat... Egy nap ez az állat kifejlődik, és a színészek rájönnek, hogy eddig nem is látták. És akkor egyszeriben mindent megértenek. És a nézők hirtelen emlékeznek a darabra. A kegyelem felismerés. + 246 +
