Oldal 119 [119]
OCR
s KENÓZIS SIMONE WEIL MISZTIKÄJÄBAN * aldialögokban fejezödik ki.’ Mindez a III. felvonásban következik be, amikor Jaffier beszél, de Violetta apja, a Tízek Tanácsának titkára nem hallgatja meg, holott az életüket köszönheti Jaffier-nak. Vagy amikor az ócsárlók beszélnek, de Jaffier hallgat." A külső szükségszerűség a II. felvonás végén Renaud-Jaffier dialógusában verbalizálódik, Spanyolország nemzeti és Renaud személyes motivációjának feltárulásán keresztül. A teljes weili életmű a gondolat drámája, mely Claude Darvyt például arra indította, hogy Simone Weil életművét és személyét rituálisan színre vigye egy háromszínű szertartás formájában, amelyben a színészek háromszög alakban mozogtak. A Cahiers Simone Weil egyik 1991es számában számol be erről a vállalkozásról." Az én kiüresítése és meghaladása többek között a valamikori mester, Alain kezdeti inspirációjára épülően válik az életmű központi mozgatórugójává. Ennek színrevitele a Gondolat színháza a mallarméi értelemben, egyfajta „papirszinhäz”. A színház Mallarmé, Simone Weil és Pilinszky János számára a gondolkodás színrevitele, tűzpróba, az a theatrum philosophicum, melyről Foucault így szól Gilles Deleuze két művéről (Différence et répétition és Logigue du sens) írott esszéjében: „A gondolkodás nem vígasztal, és boldoggá sem tesz. A gondolkodás erőtlenül vonszolja magát, mint valami perverzió; a gondolkodás a színházra alkalmazva megismétlődik; s a gondolkodás egyszercsak kilökődik a kockavetőből."?96 A tűzpróba jellegből (is) magyarázható a színház kiemelt szerepe, s az, hogy amikor a színház kettős természete (ti. hogy egyszerre 203 Weil: Poémes, suivis de Venise sauvée, 52. , Le théátre doit rendre sensible la nécessité extérieure et intérieure." 204 Uo., 49. 25 Claude Darvy: Simone Weil et le théâtre, Cahiers Simone Weil, 1991. jûnius, 135-141. 206 „Penser ne console ni ne rend heureux. Penser se traîne languissamment comme une perversion ; penser se répète avec application sur un théâtre ; penser se jette d’un coup hors du cornet à dés. Et lorsque le hasard, le théâtre et la perversion entrent en résonance, lorsque le hasard veut qu'il y ait entre eux trois une telle résonance, alors la pensée est une transe, et il vaut la peine de penser.” Michel Foucault, Theatrum philosophicum, Critique n° 282, novembre 1970, 885-908. + 117 +
