Oldal 63 [63]
OCR
¢ Az UJ LiRAISAG + ira jellemző esszé műfajában, hanem szépprózában járja körül az író mint kitalált lény és szövege viszonyát, voltaképpen a szerző fiktív önéletrajzát és ars poéticáját. Ahhoz, hogy lehetetlen önéletrajzát elmesélje, régi korok költői hangjait éleszti fel, , artikulálja" és értelmezi újra. (A dátumoknál például Rimbaud halálát vetíti saját tényleges születési dátumára.) Több kötete teremt intertextuális kapcsolatot Henri Michaux, Rainer Maria Rilke, Stéphane Mallarmé, Charles Baudelaire, Arthur Rimbaud, Gustave Flaubert, Dominigue Fourcade, Yves Bonnefoy, Philippe Jaccottet, Louis-René Des Foréts és Alexandre Hollan művészetével. A kék, az álom, a gondolat, a végtelen színétől legújabb köteteiben eljut a fehérig, a hó poétikájáig. Már a második kék-könyvben, az Égi ösztönben megjósolta, hogy , hamarosan eljön a hó". A Szemerkélő eső (Chutes de pluie fine, 2002) hasonló vágyakozással zárul: , Vártam, hogy eljöjjön a hó". S a 2004-es Nem léptek a hóban (Pas sur la neige) című kötet már ezt ünnepli. Mert legyen az eső vagy hó formájában, az azúr, pontosabban az, ami ebből nekünk maradt, a kék, az ég darabkäi (,,az aranykori töredékek") csak esni, csak hullni tudnak. A Kékversek kötetben található Bizonytalan templom című ciklusból idézek: Nem marad más, csak egy imához hasonló üres mozdulat. (...) Mivel az ember keze üres, össze kell kulcsolnia, hogy jobban érezze az ürességet, hogy formát kölcsönözzön neki. Helyet kínálunk a csendnek, ahol meghúzódhat, egy részt a testből, ahol várakozhat, egy törékeny hús-vér kápolnát. (...) A nyelv maga is templom. / Mikor az idő nem kedvez már a hitnek, az üres falakat és elhagyatott padsorokat kell szeretni, hogy isten ne legyen megfogható, csak hiánya megfigyelhető. A világ bennünk húzza ki önnön idejét. És a papíron még szeretne újjászületni. Őrzi egy jövő hasonlatát: az ég könnyű omladékát, a kék néhány törmelékét. A várakozás és a továbbhaladás idejét.""" 7 Maulpoix: Kekversek, 52. .61 »
