Oldal 59 [59]
OCR
¢ Az UJ LiRAISAG + értelmezést lehetővé tette: Maulpoix a számára kedves idézeteket referencia nélkül jegyzi fel, s később tetszés szerint használja őket mottóként. A mottó a magyar fordításban így folytatódik: „Nem ämuldoznak azon, hogy amíg elsorolom mindezeket, egyet sem látok közülük szememmel. Ámde: nem ejteném ki a nevüket, ha a szememmel látott hegyet, folyót, hullámot és csillagokat, a másoknak elhitt létező óceánt nem szemlélném bent az emlékezetemben éppen olyan széles és tágas valami gyanánt, mintha kívülről is valóban valamennyit megpillantanám. Pedig mikor igazán láttam őket a szememmel, egyet sem nyeltem el közülük. Nem is maguk a dolgok lapulnak bennem, hanem csupán a képeik.""" Vagyis éppenséggel nem a modern énvesztés, hanem a figyelem befelé fordulásának fontosságára hívja fel az ágostoni idézet a figyelmet. Ez a végtelen táj lehet a tenger, de lehetne a végtelen síkság is, valamiféle nyitott táj, mely befelé fordítja a tekintetet, vagy az emlékezet működése nyomán eleven képként él bennünk, akár Pilinszky János Aranykori töredékében, melyre Jean-Michel Maulpoix a magyar nyelvű kiadás ajánlásában utal: , Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, 75 Aurelius Augustinus: Vallomások, ford. Városi István, Budapest, Gondolat, 1982, 290. Tatiosznál is előfordul ez a gondolatmenet (Boldogtalan boldogok): , Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni." «57 «
