Oldal 58 [58]
OCR
»Les beaux jours, le large poudroie. Le ciel est de tuiles blanches. La sieste de la mer creuse une longue cicatrice d’encre sur la joue de l’horizon où les voiliers tracent de grandes routes calmes et plantent leur amour d’oiselier d’un blanc très nu.”7? (Le regard bleu) ,Szép napokon szikrázóan porzik a nyílt tenger. Az ég fehér cseréptető. A tenger sziesztája egy hosszú tintaheget karcol a horizont arcára, hol a vitorlások hosszú nyugodt utak vonalát rajzolják és madarásszerelmüket pucér fehérségbe plántálják.""? (A kék tekintet ciklusból) Ráadásul a kötet metaforáinak alapvető szervezője a megszólaló alany körvonalainak váltogatása, olykor megkettőzése (például tenger — nő párhuzamossága és egymásba játszása). Ez a lírai alany olykor egy hozzánk beszélő, máskor egy (vagy több) bennünk megszólaló hang, de az is, aki kifelé, másokhoz beszél. A végtelenbe vesző táj szemlélete vezeti el ehhez a több hangot megidéző és magában hordozó interioritáshoz, az általa sokat elemzett Henri Michaux szavaival , belső messzeségeinkhez" (, lointains intérieurs"). Ennek fontosságára utal a kötet második mottója, mely Augustinus Vallomások című műve X. könyvének az emlékezet hatalmáról szóló 8. fejezetéből (15. szakasz) származik: , Íme, összevissza csavarognak az emberek, hogy megcsodálják a hegyek csúcsait, a tenger iszonyatos taréjait, a folyók roppant kanyargásait, az óceán tágas tereit, a csillagok futását, de magukra ügyet sem vetnek." Maulpoix kötetében az alábbi francia fordítást idézi: , Et les hommes vont admirer les cimes des monts, les vagues de la mer, le vaste cours des fleuves, le circuit de l’Océan et le mouvement des astres, et ils s’oublient eux-mémes”. Feléledt bennem a gyant, hogy Jean-Michel Maulpoix a modern poézis áhított énvesztésének előképét látja ebben a mottóul választott idézetben. A szerző megerősítette ezt a feltevésemet, és ezzel fény derült egy költői gyakorlatra, mely az anakronisztikus 7? A fordítások alapjául szolgáló kiadás (és az itt következő francia idézetek lelőhelye): Jean-Michel Maulpoix: Une histoire de bleu, Paris, Mercure de France, 1992. 73 À magyar forditäsokat a Jean-Michel Maulpoix: Kekversek (szerk. Sepsi Enikö, Budapest, Typotex Kiadö, 2008) c. kötetböl idezem. +56 +
