Oldal 42 [42]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? akárcsak Igitur szobája), mind a Douve mozgásáról és mozdulatlanságáról című kötetben megjelenik (ez utóbbiban az utolsó előtti ciklus címadójaként: , olyan hely, ahol mindenre fény derült"). De ilyen hely lehet az utazások helyszíne, például Ravenna: a próba, az ,istenítélet" dönti el, valóban az-e. És ez a próba mindig az agónia, mert az ,igaz hely" a mozgás és mozdulatlanság, az élet és halál dialektikájában nyilvánul meg. A jelentők is elszenvedik ezt az agóniát, ezt a majdnemmegsemmisülést. Mallarmé írja le a Crise de vers-ben a költői gondolatot úgy, mint amikor a tagadó logos (a nyelvi játék) miatt a tárgy belép önnön rezgő majdnem-megsemmisülésébe, de csak azért, hogy a ,,tiszta fogalom" (, la notion pure") előbújhasson belőle. A kötetbe került szövegekben is számtalanszor felidézi a mallarméi önmagára záruló, önmagán belüli referenciákra épülő, időtlen költészetet, hiszen Mallarmé a csalódást okozó, véletlentől (igitur) áthatott empirikus lét helyett a nyelv virtualitásába helyezte a bizalmát. Csakhogy a nyelv fogalmi. Az éj (La nuit), a Zeuxis-ciklus egyik darabja már címében is utal Mallarméra, aki éppen a , nuit" szóval illusztrálta a nyelvi jel önkényes voltát: a ,nuit" szó világos, holott az éj sötét. Bonnefoy azt mondja, az éj is világos, jóllehet sötét; vagy pontosabban az éj se nem sötét, se nem világos, pusztán egy szó, akárcsak a kék fű vagy a lehullott narancs. Más szavakkal: fogalmaink csak kölcsönös reprezentációs viszonyaikban léteznek, s nem tudnak semmit a létezőket struktúráló időről, sem a rájuk ható véletlenről. Mallarmé nagybetűs, tökéletes könyvtervéből itt nem marad más, mint kezünk között széteső szürke lapok, korhadt fa, homok és kövek (A könyv). A második Zeuxisalciklusban, a Bevégezhetetlen című versben megfogalmazza a világ és a festészet ontológiáját, majd a Múzeum címűben ezt írja: , Minden egyes festményben, mintha Isten lemondana arról, hogy befejezze a vilägot.” („Dans chaque peinture, me semble-t-il, c’est comme si Dieu 745) renoncait a finir le monde."") Az önmagába záruló vonal, a kör mintha # Le Musée, in Bonnefoy: La Vie errante, 71. +40 »
