Oldal 40 [40]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? vonalat, mely a gyerekek szemében a fejet a hajtások közt körbefutja, az alkony még fényes egén. Világos árnyak előtt más, fekete árnyak. De ha az ember a tükörbe meríti kezét és felkavarja a vizet, madarak és gyümölcsök árnyéka összefolyik." Kibédi Varga Áron A realizmus alakzatai című tanulmányában idézi az idősebb Plinius egy másik anekdotáját, melyben Timotheos Iphigeneia feláldozásának történetét festi meg, s elhatározza, hogy Agamemnon fájdalommal teli tekintetét kendővel leplezi, mert festő nem képes megjeleníteni azt a fájdalmat, amely a lánya halálát elrendelni kénytelen király és a kivégzést megállítani kívánó apa lelkében egyszemélyben feszül (ti. Agamemnonéban). Nem csupán Ihimotheos kendője, amint arra Kibédi felhívja a figyelmet, hanem Yves Bonnefoy tócsája is a megmutatható és az ábrázolható közötti határvonalat szimbolizálja, mely Lyotard szerint" éppenséggel a kortárs művészet sajátja. Kibédi Vargával ellentétben viszont úgy gondolom, Bonnefoy-Zeuxisz nem a hallgatást választja, mert a szöveg nem az általa idézett résznél fejeződik be. Bonnefoy a tükörfelszínt választja, nem engedve a valóság-próbából sem: a érompe-l'œil nem jár csalódással, a harc lehetősége a tócsában is fennáll; vagyis a műalkotás kellemetlen és fájdalmas madár-tesztjének a víztükör, a kortárs tükörirodalom is ki van téve. A madarak sötét és a szőlők világos árnyait összefogó tócsa rilkei értelemben vett nyitott forma az , előrevivő" vers és az , összefoglaló" próza" határmezsgyéjén szólal meg, az elmondható fabula jelenléte térbe és időbe, vagyis a végességbe helyezi a szöveget. A költői beszéd Bonnefoy számára nem más, mint az érzékelhető világgal autentikus kapcsolatba való kerülés, a legelemibbel, a pillanatnyival, amely nemcsak 10 Francois Lyotard: Linhumain. Causeries sur le temps, Paris, Galilée, 1988. “L. az Istenitélethez (Ordalie) irt szerz6i Jegyzetet in Yves Bonnefoy: Kép és jelenlet, ford. az Eötvös Collegium forditömühelye, szerk., bevezetö tan. és jegyzetek Sepsi Enikő, Budapest, Argumentum Kiadó, 2007, 153-156. + 38 +
