Seite 222 [222]
OCR
SAJÁT PUSZTINYALAKÓ HIVATÁSOM Amikor mindezek megtörténtek, meg fog hívni, hogy jöjjetek el vele Poncius Pilátushoz abba a rettenetes magányba, arra a teljesen idegen földre, ahová az embernek be kell lépnie mielőtt meghal, a halál előszobájába, az utolsó zarándokútra, ahol idegenek hallgatnak majd ki. Lehet, hogy erre Afrikában, Latin-Amerikában, egyes ateista országokban kerül sor. Ki tudja? Végezetül kézen fog majd benneteket, és elvezet a Golgotára, hogy a keresztje túloldalán megfeszíttessetek. Ha követitek egészen idáig ebbe a pusztinyába, aminek (szinte félek kimondani ezek a szavakat) kinyilatkoztatására elhozott engem nyugatra, akkor el fog vinni titeket a Golgotára, hogy megadja nektek a feltámadás tökéletes, végtelen, hihetetlen örömét. Ez az öröm kalauzol el titeket arra az új földre, ahol nincs magány, nincsen csönd, nincs idegenség. Ez lesz a szeretet végső zarándoklata a szeretet felé, ha egyáltalán zarándoklatnak lehet nevezni. Ezen a keresztre feszítésen allelujázva mentek keresztül, mert most már tudni fogjátok, miről szól ez az egész. Ez az öröm nem a másvilágra vonatkozik. Nem. A tiétek lesz már most, kedveseim, ebben a pillanatban, holnap és holnapután, amint elfogadjuk a magányt, a csöndet, az idegen földeket, a Krisztussal való együtt zarándoklást. Amikor mindezeket elfogadjuk, elfogadjuk a magányosságot, ami nem más, mint Krisztus magányossága. Ha ezt képesek vagyunk megtenni, Isten eszközöket fog adni ahhoz, hogy bő termést hozzunk az Ő és Egyháza számára." 22I
