Oldal 220 [220]
OCR
SAJÁT PUSZTINYALAKÓ HIVATÁSOM olyan távol kerültem a pusztinyától, mint ég a földtől! De láss csodát, ma felfedeztem, hogy mindig is benne éltem. Az Úr a maga alkalmas idejében így tanított engem a saját pusztinyalakó hivatásomról. Isten ezt készítgette a lelkemben számotokra. De mi köze ennek az egésznek hozzátok, a Madonna Háza közösség tagjaihoz? Ti nem mentetek keresztül forradalmon. Nem úgy fest, hogy vonzana benneteket a magányos élet. Bizonyosan nem tűntök olyannak, akiknek a hangját sem hallani, vagy akik elmerültek a csöndben. Ezek közül egyik sem volt a tiétek, és most sem az. Mégis tekintsünk vissza egy kicsit, és nézzünk rá, mi játszódott le külön-külön bennetek. Igen, tekintsünk vissza, és nézzünk rá, mi zajlott le mindannyiótokban. Legelsőnek vessünk egy pillantást a magány fogalmára. Sokan közületek a szívetekben magányosak voltatok. Áhítoztatok valamire, ami nagyobb nálatok. Nem tudtátok, hogy a magányra. Különböztetek a körülöttetek élőktől, a Keresztény Munkásifjú Mozgalomhoz, a CYO-hoz, az Actio Catholica mindenfele formäciöjähoz tartoztatok, vagy az üjdonsült hippikhez vagy a »jézusi emberekhez«. Még akkor is, ha ezek közül egyik csoporthoz sem kapcsolódtatok, valamifajta különös magány lakozott bennetek. Nem értettétek. Nem tudtátok pontosan, miről szól, és nyugtalanok voltatok. Így hát mindannyian felkerekedtetek, kutatva, hogy mi hiányzik. Tudva vagy tudatlanul elkezdtétek zarándoklatotokat az Úr felé. Igen, ezt tettétek. Elkezdtétek zarándoklatotokat az Úr felé. Hát ott voltatok, érezve a magányt, az Úr felé zarándokolva. De hová menjetek? És hogyan? Csöndben haladtatok, az enyémhez képest másfajta csöndben. Kívülről a saját földeteken tartózkodtatok. Minden bizonnyal tudtatok beszélni 219
