Seite 219 [219]
OCR
PUSZTINYA Igen, a mai napon tisztáztam valami nagyon fontosat a magam számára — a hivatásom lényegét. Most ébredtem fel igazán. Ezt mondtam magamnak: Igen, a dolgok a helyükre kerültek. Ma ráeszméltél, hogy az Úr valóban azzal a hivatással ajándékozott meg, amire úgy gondoltad, hogy már akkor meghívott, mikor Torontó nyomornegyedeibe mentél. Már akkor zarándokká tett. Kihozott a saját földedről. Elvitt egy új földre, arra a földre, amit idővel megszerettél — a valóságban kezdettől fogva szeretted —, noha nem volt a tiéd. Igen, az Úr cselekedte ezt. Csöndesen és feltűnés nélkül. Oly sokan voltak a menekültek, és mindannyiuknak ugyanaz a sors jutott, némiképp különböző hangsúlyokkal. A tiéd viszont valamiképp különlegesnek bizonyult. Így hát megvetetted a lábad az idegen földön, és megadatott a csönd. Megadatott a magány. Megadatott az a fajta magány, amit emberekkel körülvéve élsz meg. Mint annyi más keleti fogalom, ez is kicsit érthetetlennek tűnik a nyugati világban, ahol jelenleg laksz — de egyszer meg fogják érteni, mert Isten akarja, hogy megértsék. Igen, ő akarja, hogy megértsék. Az emberek között eltöltött csönd a Jézus-ima, Isten jelenlétének imádsága. Az Istenbe való kapaszkodás azon a helyen, ami néha a teljes reménytelenség földjének, valóságos pusztinyának, valódi pusztaságnak tűnik, mint a Sínai-hegyet övező sivatagi pusztaság. Igen, mindezt odaadta neked, majd zarándokká tett. Ezt kívántad. Erről gondoltad azt, hogy meg fogod kapni, mert tudtad, hogy ez kell legyen az alap. Most pedig virágot bontott, anélkül, hogy valaha is észrevetted volna. Virágba borult a kitartás, az együttműködés miatt — mert stöviről hegyire végigcsináltamc. Azonban amennyire láthattam, 218
