Oldal 205 [205]
OCR
PUSZTINYA Épp abban a pillanatban, amikor ez a nyomorúság megrázott, amikor majdnem felkiáltottam, mert képtelen voltam másokat helyettesítve viselni ezt a keresztet, ami sajnos a világon számos testvéremre és nővéremre rászakad, fény hatolt át vakságomon. Fájdalmukat megkönnyebbülés követte, egyúttal az, hogy más emberek fájdalmát kell hordozzam, annyira magától értetődővé vált, hogy azon csodálkoztam, miért kételkedtem ebben valaha is. Viszont a vakság fájdalma valahogy különösen vonzott, vagy oda-oda vezetődtem, és megértettem, hogy vak emberként képes vagyok lámpássá lenni embertársaim lába előtt és bevilágítani egy másik személy sötétségét. Ekkor, magányosan abban a kórházi pusztinyában, elkezdtem megérteni, hogy a lelki sötétség és Isten elutasítása ellentmond a logikának. Mivel akkor is, amikor látszólag elutasítom Istent vagy titeket, látszólag elvesztettem a hitet benne vagy bennetek, még mindig lehetek világosság más emberek lába előtt. Itt eszembe jutott egy rész Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés történetéből, amikor a gyilkos elmegy, hogy meglátogasson egy utcanöt. Elámul azon, hogy a nőnek van egy ikonja, és előtte egy virrasztó mécses ég. Megkérdezi tőle, hogy hisz-e Istenben, és a nő, miközben levetkőzik, feldühödik a kérdéstől. Ellentmondást nem tűrően és mély hittel ezt válaszolja: , Hogyan tudnék élni, ha nem hinnék Istenben?" Ekkor tudtam, hogy nem tévedek, és hogy ezt a tudást Isten adja nekem: egy vak ember képes világossággá válni embertársa lába előtt. Igen, a kórházi pusztinyában alvásba szenderültök, majd ismét fölébredtek, és Isten az alvásban megértést ad nektek. A rákos ember, akire csak halványan emlékeztek, hirtelen 204
