Oldal 204 [204]
OCR
MEGÉRINTENI A FELEBARÁTOT Úgyszólván ekkor a magam orvosává válnék. De tényleg? Lehet, hogy az történik, hogy a gyógyító Krisztus, az orvos, ilyenkor eljön, oktat benneteket, és sokkal tökéletesebb gyógyírt hoz, mint amit bármely gyógyító hivatás adni képes? Beszéljünk világosan: a kórházi szoba pusztinyájában ti is, én is igazából az élet és halál kérdésével szembesülünk! Az 1. számú kórteremben valaki a vaksággal szembesül. A személy kétségbeesése, aki épp most hallotta meg a szakvéleményt, behatolt a lelkembe. Nem számít, hogy a beteg idős volt vagy fiatal. Sem a nem, sem a kor nem számít. Maga a vakság ténye, ahogy talán őket is, engem is a kétségbeesés szélére sodort. Majd ott van ő, aki épp most hallotta meg, hogy rákja van. Fájdalma hirtelen ránehezedett pusztinyámra, és kezdtem elevenen megérteni, hogy mi az, vagy milyen lehet a halálos vagy lebénuláshoz vezető betegség. Ekkor elkezdtem imádkozni a fájdalom új szempontjaival, melyek soha nem képezték életem részét, és amelyekben csak halványan osztoztam másokkal (lévén, hogy ápoló voltam korábban, és sokféle módon segítettem épp ugyanolyan embereknek, mint akik most körülvesznek). De ó, az az elevenség, a megértésnek az a félelmetes vakító fényessége, amely belém hasított a kórházi szobám pusztinyájában! Most értettem meg Isten kegyelméből világosan, hogy mi is a vakság és félvakság, nemcsak a fizikai, de a lelki. Újraolvastam a vak ember példázatát, és valósággá vált számomra. Én voltam az, aki nem tudott olvasni. Nekem volt hályog a szememen. Én voltam tele az evangéliumi vak ember nyomortsagaval. 203
