Seite 203 [203]
OCR
PUSZTINYA zéséhez. A kórházban vagy van, vagy nincs Biblia. Általában kérésre elérhető, de talán a kórházi szobában lévő személy számos okból kifolyólag nem tud olvasni. Viszont az olvasás maga, értve ezalatt a szemmel történő olvasást, nem fontos a pusztinyában. Mivel egy kórházszobában, a fájdalom és a halál pusztinyájában Krisztus maga lesz a Szó, a Könyv és semmi, de semmi másra nincs szükség. Az ember be van zárva egyetlen szobába. Noha más és más ápolók és orvosok érkeznek ebbe a pusztinyába, ők tényleg csak olyanok, mint az árnyak, ki-be suhannak. Egyetlen személy marad ott — Krisztus. A többiek, ismétlem, falra vetülő árnyak. Egy ápolónő lázmérővel, egy másik némi gyógyszerrel, orvosok vizsgálatokat végeznek és beszélnek, egyszer-egyszer betesznek egy kerekesszékbe, és eltolnak a röntgenrészlegre vagy valahová máshová. Mindez nem zavarja meg annak megértését, azt a mély érzést és észlelést, hogy az illető most valóban Istennel találkozik szemtől szemben, és igazi pusztinyában van, nemcsak fizikai pusztinyában, hanem a saját életének pusztaságában. Ez annak a felismerésnek a pillanata, hogy az embernek elengedhetetlenül belsővé kell tennie az evangéliumot, beleés rátéve egész életét. Ezek azok a momentumok, amikor a személy magának Jézus Krisztusnak a szavait olvasva a saját életét is olvassa. Akadnak alkalmak ebben a különös pusztinyában, amikor a fizikai fájdalom, az összes fizikai fájdalom, nemcsak a sajátotok, hanem azoké, akik a közvetlen közeletekben tartózkodnak, hirtelen látszólag a tiétek lesz... az enyém lesz. Ebben a környezetben életem olvasata Isten szíve közelében élővé és tisztává válik. 202
