Oldal 190 [190]
OCR
MEGÉRINTENI A FELEBARÁTOT magára. Nincs ellenemre, hogy férfiak és nők ismeretlen nyelveken beszéljenek imaalkalmakon, ha az a megértés áll mögötte, hogy ez Istent fogja dicsérni. Viszont pusztinyámban oly mélyen éreztem, némi szorongással s mégis örömmel, hogy valójában nekünk a szeretet nyelvein kell megszólalni. Kell, mert hiszünk. Mivel van hitünk. Azért beszélünk, mert hiszünk, miként Szent Pál mondja: , Hittem, azért beszéltem." Beszélnünk kell, mert szeretnünk kell. Beszédünk Isten mindenkihez szóló ajándéka rajtunk keresztül. Emlékezzetek, ő mondta: , Nyisd ki szádat, és én megtöltöm." Az emberek sokféle karizmát kapnak, és ezek minél inkább megsokszorozódnak, az egyén annál inkább ad hálát, dicséri Istent, és magasztalja őt. Igen, tisztán láttam, hogy a hitnek egy olyan dimenziójába kell belépnünk, ami talán új nekünk. Egy olyan dimenzióba, amely lehetővé teszi, hogy egy még járatlan ösvényre lépjünk, ahol a Szentlélek ajándékát, a nyelvek adományát a szeretet ajándékává alakítjuk — saját szeretetünkké mindenki iránt, akivel találkozunk. Így a nyelveken szólás ezen a pénteki pusztinyai napomon a szeretet ajándékává vált számomra. Megértettem, hogy mielőtt fel tudnám ajánlani ezt az ajándékot a testvéremnek, ki kell nyitnom két kezemet, és mintegy kehely formába összetéve föl kell emelnem őket, hogy elnyerjem a Szentháromságnak ezt az ajándékát. A nyelvek adománya mindannyiunknak folyton-folyvást megadatik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez egyúttal a szeretet ajándéka. Az, amit Isten látszólag elpusztított azon a napon, amikor az emberek felépítették maguknak Bábel tornyát, át kell adja a helyét a saját szeretettornyunk, szeretetlépcsőnk építésének, mely nemcsak hogy fölér az 189
