Oldal 179 [179]
OCR
PUSZTINYA Amikor az Úr belép, minden más egyszerűen eltűnik. Olyan, mintha Isten fogná és kihajítaná a szívem berendezését. Noha ő meg sem mozdult, nem tett semmit. Körülnézett, és mindezek felszívódtak. Így tett, amikor betegeket hoztak hozzá. Mint a leprásnál, egyszerűen a tekintetével gyógyított. Ekkor ott pihentem mezítelenül az Úr előtt, azaz mezítelen szívvel, úgy, ahogy vagyok. Majd úgy tűnt, mintha valami ködszerű szállna föl az arcom elől, olyan köd, mely már jó ideje ott volt. Szemléltem a közösség egyes tagjait, és kiüresített szívem felől nézve úgy láttam őket, ahogyan Isten tekinthet rájuk. Ismét rájuk pillantottam, és láttam mindazokat, akik megfordultak a Madonna Házában, embereket, akiknek a nevére nem emlékeztem, de akik arcát gyakran felidézem. Mindannyiukban láttam Isten arcát, és észrevettem, hogy megtisztulok. A szív tisztasága! Ugyanakkor homályosan és tapogatódzva megértettem, hogy felemészt az Isten látására törekvő szenvedélyes, lángoló vágyakozáshoz társuló szegénység tüze. Ma a pusztinyában valami hihetetlen módon fedeztem fel, hogyan és miért látják meg a tiszta szívűek Istent. Igen, azt hiszem, felfedeztem. Kom-passió A mai nap a kompassió szó fogott meg, de ezt elmémben — vagy talán a szívemben? — kom-passiónak írom. Elég hosszú ideig csak ültem nagy csöndben, ezen a szón elmélkedve. Vannak pillanatok a pusztinyában, amikor átható nyugalom vesz körül, és ebben a nyugalomban a hozzám érkező szó vi178
