Oldal 168 [168]
OCR
MEGÉRINTENI ISTENT irányuló utazásba, mivel nem fűlött hozzá a fogam. Felfedeztem, hogy ez a befelé irányuló utazás a bennem lakó Szentháromsággal való szembenézést jelentette. Különös, hogy a figyelemnek valamiképpen köze van a Szentháromsághoz. Különös, hogy saját szabad akaratomból kellett magamat feléje hajlítanom. Talán számotokra mindez egészen világos, de nekem nem volt az. Úgyhogy e pusztinyai tartózkodás során vállalkoztam arra, hogy magamat a Szentháromság felé hajlítom ezen örök, befelé irányuló utazásban, melyet az embernek fel kell vállalnia ahhoz, hogy megtalálja a belül lakozó Istent. Ez alkalommal a sürgetés, mondhatni a szükség nagyon közvetlenül és erőteljesen jelentkezett. A hívás ott volt. Válaszolnom kellett rá. Mindazonáltal megvolt a szabadságom, hogy vállalkozom-e erre a befelé irányuló utazásra, vagy sem. Válaszolhattam a hívásra, vagy el is utasíthattam. Úgyhogy ezúttal a pusztinyában valóban viaskodtam és küzdöttem Istenel. Küzdöttem, mert valami rejtélyes oknál fogva nem akartam utazni. Egy icipicit félelmetesnek tűnt. El tudjátok képzelni, hogy mindez félelmetes lehet? Nos, ami engem illet, az volt. Úgyhogy harcoltam. Egy napon át küzdöttem és harcoltam az Úrral. Elfáradtam, ezért elaludtam. Aludtam, ismét fölkeltem — s ismételten küzdöttem. De végezetül ráálltam az utazásra. Úgy tűnt, mintha a Szentháromságnál lyukadtam volna ki. Mit jelent a Szentháromságnál kilyukadni? Számomra azt jelenti, mint nagyon hatalmas sötétségből világosságra jutni. Azt jelenti, mint hatalmas felfordulásból békességre jutni. Örömre bukkanni egy fájdalmas és örömtelen utazás végén. Amikor a Szenthárom167
