Oldal 167 [167]
OCR
PUSZTINYA Figyelem Ma a pusztinyában ez a szó fogott meg: figyelem. Korábban már elég sokat elmélkedtem ezen a szón, de soha nem jutott el hozzám ilyen követlenül, ilyen élőn, ilyen markánsan, mint ma. Igazán a szívembe kellett fogadjam, hogy elmélyülten elmélkedjek rajta. Miközben töprengtem, ez a vers ötlött elmémbe: Figyelj magadra, hogy megtaláld az Istenhez vezető ösvényt emberséged esendő korlátai között. Figyelj magadra, mivel egyedül te vagy képes lényedet feléje hajlítani vagy tőle eltávolodni. Figyelj magadra, s figyelj Istenre, amikor saját lényedet feléje hajlítottad. Jól figyelj, mert ha meghallod hangját, Isten bölcsessége tesz majd bölccsé, s képes leszel meghallani az emberek hangját, nem csak mint háborgó tengert vagy mint arctalan tömeget. Hiszen minden embernek megvan a saját beszéde, amely minden várakozást felülmúló kincsként megadatik neked, mivel lényedet feléje hajlítod, és figyelsz a hangjára. Azonnal leírtam ezt a verset, és amikor befejeztem, kicsit összezavarodtam! Nem igazán értettem. Elmélkednem kellett rajta. Lassanként kezdett értelmet nyerni. Ismét egy befelé irányuló utazással járt. Befelé irányuló utazással, melynek elvégzéséhez akaraterő szükségeltetik. Azaz ezt az akaraterőt erőszak árán kell használnom, belekényszerítve magamat, ahelyett, hogy könnyedén járnék-kelnék benne. Igen, bele kellett kényszerítenem magam ebbe a befelé 166
