Oldal 164 [164]
OCR
MEGÉRINTENI ISTENT sâga. Tényleg megismerheti, hogy Isten többé már nem hívja őt szolgának, hanem mostantól barátjának szólítja! Ó, micsoda mérhetetlen és szent tudás birtokába juthat ez a személy! Pusztinyámban ennek a tudásnak a határmezsgyéjét pillantottam meg, de tudtam, hogy egy másik kulcsot még igénybe kell vennem ahhoz, hogy megértsem a maga teljességében. Kértem Istent, hogy világosítson meg. Imádkoztam a legszentebb Szentháromsághoz, a Szentlélekhez, mivel az Atya a Szentlelket adta nekem, hogy megvilágosítson. Az imádságnak ebben a pillanatában megértettem, hogy mielőtt tényleg szabaddá tudnék válni abban a teljes védtelenségben, mely kész arra, hogy tökéletes egyszerűségben megtegye Isten akaratát — az általa feltárt mélységekben és magasságokban -, meg kell bocsátanom! Ekkor egy szép és békés, mérhetetlen panoráma tárulkozott ki a szemem előtt. Megértettem, hogy nemcsak az összes ellenségemnek kell megbocsátanom, hanem muszáj többet tennem - szeretnem kell őket, szeretni őket Krisztus szeretetével. Hát nem ő mondta: , Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt"? De hogyan tudnék szeretni Krisztus szeretetével? Hogyan válhatnék oly tökéletesen védtelenné, hogy a megbocsátás fürdőjében megtisztultan engedhessem, hogy az a szeretetet felragyogjon bennem? Hogyan érhetem el azt a szabadságot, amit ez a védtelenség és megbocsátás nyújtana nekem? Ismét imádkoztam a legszentebb Szentháromsághoz, és egyetlen szó érkezett válaszképpen: hittel. Igen, nemcsak hinnem kellett a megbocsátásban, az ellenség szeretetében. Hanem ez alkalommal a védtelenséggel és megbocsátással karöltve bele kellett ereszkednem a hit mélységébe, úgyszólván önmagam váltam védtelenné és 163
