OCR
PUSZTINYA Hit Este van. Valójában már majdnem negyed nyolcra jar. A mai nagyon furcsa nap volt a pusztinyában. Be kell vallanom, hogy a nap során számomra semminek se volt értelme. Ennek talán az az oka, hogy nagyon fáradt voltam, s csak ki akartam feküdni a napra és olvasni néhány lelki könyvet, egy-két részletet a Bibliából. Így is tettem. Ebben a szellemi zűrzavarban végig figyeltem Istenre, de úgy tűnt, semmilyen szó nem hatol át rajta. Úgy sejlett nekem, mintha átmeneti állapotban csüngnék valami olyan helyen, ahová Isten az embereket függeszti. Olybá tűnt, mintha azt mondaná: , Pihenj!" Úgyhogy pihentem. Be kell vallanom, nagyon kellemes volt. A nap sütött, én pedig pihengettem. Úsztam a folyóban, és még többet pihentem, egy kicsit szundítottam. Az idő tovaszállt, és hét óra felé lassan egy szó kezdett kibontakozni. Egy szó, amire egyáltalán nem számítottam: a biz! Szembesülve ezzel a szóval valami oknál fogva olyan lettem, mint akit megfosztottak az érzékeitől, vagy mint aki alszik, aki nem reagál. Nem tudom, miért éreztem így, mivel ezt a szót, hogy hit, állandóan használom! Ez alkalommal viszont úgy tűnt, hogy másfajta kontextusban bukkan föl. Tiszta szemmel tekintettem a hitre, átható pillantással, és olyan mélységgel ébredtem rá, hogy a hit Isten ajándéka, amilyennel soha előtte nem találkoztam. Ráébredtem még teljesebb módon, hogy a hit valóban tisztán ajándék, és hogy egyedül Isten képes azt adományozni. Ugyanakkor rádöbbentem, hogy Isten szenvedélyesen 156