Oldal 149 [149]
OCR
PUSZTINYA fog taszigálni, amíg már-már kifulladunk, amíg készek nem vagyunk megadni magunkat. Eljutunk majd arra a pontra, amikor ezt mondjuk: , Ez a kenözis dolog nem az igazi, túl sokat követel. Lehetetlen vállalkozás!" Ez egy nagyon kritikus pillanat, mert a kiüresedés épp akkor érkezik el, amikor elkezdeném az egész dolgot racionalizálni. Csak azt kell mondanom: credo, és teljes szívből felkiáltani: , Nézd, Uram, a mélységből kiáltok hozzád. A mélységből, ahol ördögök és a saját értelmem bálványai ostromolnak. Az általad adott szabadság mélységéből kiáltok hozzád. Szabadíts meg. Tégy szabaddá, hogy kiüresítsem magamat!" Erre a pontra nem lehet eljutni jó adag megpróbáltatás nélkül: harcolni kell önmagunkkal, és harcolni kell a Sátánnal. De ez az a kritikus pont, amikor szimbolikus kezeitek lassan elég tágra nyitják az ajtót, hogy kihajítsatok mindent, aminek nem kellene ott lennie, és hogy beengedjetek mindent, ami oda való. A kenózis pillanata közeleg. A megkülönböztetés a tökéletességnek egy új szintjére jut el. Gyönyörű virágként virul. Eldöntitek, hogy beléptek a megtestesülés misztériumába. Hiszen mi mást tett Krisztus, mint kiüresítette magát, hogy magára öltse a testet a Szűz méhében? Most ti is ugyanabban a helyzetben vagytok, mint amiben ő volt. Kiüresítette magát, hogy magára vegye az emberiség bűnét. Kiüresítette magát, hogy engeszteljen az Atya előtt, mindazért, ami megváltásra szorult. Újra megnyitotta a paradicsom kapuját az ember előtt. A kenózis a megtestesülés valóságába vezet be. Miért érdemes belépni ebbe a kenózisba?" Miként Szent Pál mondja, azért, hogy kiegészítsük mindazt, ami az Egyházból hiányzik, és osztozzunk Krisztus szenvedéseiben. A kenózis 148
