Oldal 141 [141]
OCR
PUSZTINYA továbbment a Kálváriára. A félelem nem állította meg abban, hogy véghez vigye Atyja akaratát. Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt befejeztem ezt a rövid elmélkedést Harlemben, elmúlt a félelmem. Elmúlt a félelmem, mert szembesültem a ténnyel, hogy egy napon tényleg lehet, hogy megölnek. Ialán akkor, amikor Krisztushoz hasonlóan elfogadjuk a halál valóságát, a félelem elmúlik, és elérünk a kenózis valódi mélységéhez. A félelemmel együtt az emberi tisztelet is eltűnik, mint múló árny a sivatagi éjben. Az emberi tiszteletnek számos arca van. Mindannyian jól ismerjük általános formáját — a nevetségessé válástól való félelmet. Nekem úgy tűnik, hogy létezik egy másfajta emberi tisztelet is önmagunkkal kapcsolatban. Ennek egy része egészséges, egy része nem. Egészséges, amennyiben elismerem, hogy mindenem Istentől van. Egészségtelen, amikor azt, ami Istentől van, arra használjuk föl, hogy önmagunkat jobb színben tüntessük föl, vagy elkápráztassuk a tömeget. A pusztinya eleinte elég rideg anya. Fokról fokra leválaszt, és nektek engednetek kell, hogy leválassza rólatok a vágyat a csodálat, tömjénezés és hasonlók iránt. Természetesen hallani fogjátok, hogy az emberek ezt vagy azt mondanak rólatok, hogy szentek, csodálatra méltók, , káprázatos személyiségek” vagytok. Ki kell fejlesztenetek valami olyasmit, ami a kacséknak van, ami lehetévé teszi, hogy a viz oly konynyen leperegjen a hatukrol! Amikor az emberek ilyesmiket mondanak, csöndben a szívetekben így szóljatok: , Ha akad bármi jó ebben az előadásban, párbeszédben, személyemben, az te vagy, Uram. A többi az enyém." Ez egy nagyon fontos pont. Emberek megvádolnak, vagy megdicsérnek. Mindkettő során béketűrőnek kell marad140
