Oldal 127 [127]
OCR
PUSZTINYA Isten így ad nekem szabadságot. Kicsit mélyebben elmélkedem ezen. Valójában az elmélkedés megszűnik, és egyfajta nyugalom költözik a lelkembe, szívembe és értelmembe. Abban a nyugalomban, abban a csöndben - Istennek abban a szépséges csöndjében, mely hagyja, hogy beleereszkedjem és magam is lecsöndesedjek — kitágul a látóhatár. Elsőként a fölülmúlhatatlan szépség fantasztikus, mérhetetlen panorámája tárul fel előttem. Majd mellette pusztaságot látok: a Sátán erejének pusztaságát, akinek egyetlen vágya, hogy megkötözze akaratomat, hogy az ő akaratát tegyem. A szépség oldalán ott áll az Úr, a Szentháromság. A Szentlélek, a bíborszínű galamb, a szeretet Istene, fölöttem lebeg, mint egy hatalmas, lángoló madár. Talán egyáltalán nem is madár. Talán tűz, melyet összetévesztek egy madárral. Nyugodtan, tökéletes és teljes nyugalomban, Krisztus ott áll mellettem valahol, de az Atyához vezet, miként azt rendszerint teszi. Minél jobban szemlélem a saját szabadságomat, amint ott egyensúlyoz eme két választás között, annál inkább elfáradok. Hirtelen minden nagyon tisztává, egyszerűvé válik, és ez a fajta egyszerűség számunkra, emberek számára erősen megterhelő. Mivel a feltáruló kép tisztán látható. Ott van a lángoló pusztaság, és ott a pusztaság másik oldala, mely olyannyira pihentetőnek tűnik. Én valahol a kettő között állok. El kell döntenem, hogy vagy jobbra megyek, az Atya akarata felé, vagy balra a sajátom felé, a Sátán pusztaságába. Igen, fáradt vagyok, mert a látvány annyira éles. Szemlélem az összevisszaságot, a démoni erők hívogatását arra, hogy a saját akaratomat tegyem Isten akaratával ellentétben. Majd mindezek a gondolatok hirtelen tovatűnnek az elmémből, és egyszerűen észreveszem, hogy Isten adta nekem a választás szabadságát és a szabad akaratot, s hogy 126
