Oldal 119 [119]
OCR
PUSZTINYA senki sem szomorú vagy reményvesztett. A vértanúságot Isten szeretete táplálja. Ettől kezdve már nem dörzsöl fájdalmasan, mint a ráspoly. Bekövetkezik annak megértése, hogy ezen az önismereti téren lejátszódó mindenfajta vértanúság az egyik legnagyobb kegyelem, melyet Isten nekünk adni képes. A pusztinya életre szüli ezt a kegyelmet. A pusztinyán kívül sokkal nehezebb mindezt elsajátítani, mert annyi minden vonja el a figyelmünket, és mivel vágyunk arra, hogy elvonják a figyelmünket. Néhányan azt gondolhatják, hogy az efféle önismeret depresszióhoz vezet majd. Egy orosz ember számára lehetetlen, hogy a pusztinyalakóban depresszió ébredjen. Aki depresszióra hajlamos, nem fogja a pusztinyát választani. Ő a zarándoklatot fogja választani, mert nyugtalan, boldogtalan, ällandö mozoghatnekja van. Toväbbä a közösseg nagyon is észleli a depressziós embereket. Nem akarnak ilyen emberekkel körülvéve élni. Oroszországban írnának egy püspöknek vagy valakinek, hogy beszámoljanak arról, valami nincs rendben a pusztinyalakóval! A vértanúság folytatódik. Elkezdjük megismerni, kik vagyunk. Elkezdünk otthon lenni a nehézségeinkben, a bűneinkkel együtt, s a lélek nagyobb tisztánlátásával szemlélünk mindent. Úgy képzelem, hogy a nyugati embereknek jócskán időbe telik, amíg elérik a léleknek ezt a tisztánlátását. A lélek tisztánlátása különbözik az értelem tisztánlátásától. Értelmemmel világosan tudom szemlélni a bűneimet. Képes vagyok az (értelmen alapuló) aszketikus teológia által ajánlott módszereket használni, hogy felülkerekedjek a bűneimen. II8
