Oldal 118 [118]
OCR
SZEMBENÉZÉS A GONOSSZAL ÉS VÉRTANÚSÁG tett, fölöslegesen megölte őt a Szaharában. Valódi, nyitott ajtós pusztinyalakó volt. Elfogadta e vértanúságot, és nem szaladt el. Még csak nem is próbálta védeni magát. Belső vértanúságát élte meg kifelé. A vértanúságnak létezik egy másik formája. Legtöbbünket nem ölik meg mártírként, mint ahogyan azt Charles de Foucauld megtapasztalta. Viszont a pusztinyalakó másfajta vértanúvá válik, és erre föl kell készülnie. Ez a magunkkal, saját érzelmi egónkkal történő szembenézés vértanúsága. Senki sem akar szembenézni a saját érzelmi egójával. Senki sem akarja beismerni, hogy időnként úgy viselkedik, mint egy tízéves, hogy ezerféle hangulati állapota van, hogy fél a legostobább dolgoktól. Nem szeretünk szembenézni ezekkel a tényekkel. Pedig ez saját vértanúságunk kezdete. Ezután lép be Krisztus. Emlékezzetek csak, a pusztinya ajtaján nincs retesz. Ez azt jelenti, hogy akár Krisztus is bejöhet! Belép, és azt mondja: , Gyertek, menjünk kissé tovább közös utunkon." A vértanúság felé vezető utazásunk második szakasza az, amikor szétválasztódik bennetek a saját érzelmi állapototok és annak megismerése, hogy ti magatok milyenek vagytok valójában. Ez nagyon mély vértanúság. A harmadik szakasz, hogy képessé váltok mindenfajta érzelmi álca nélkül valóban szembenézni önmagatokkal. Noha mindez fájdalmas, ez a szakasz annyira kegyelemmel teli, hogy bizonyos értelemben megszűnik vértanúságnak lenni, és egyfajta Istennel való egységgé válik. Mármost itt az ember a saját bűneire igaz és őszinte módon tekint. Ez a tekintet a vértanúság egy másik fázisa. Viszont többé már 5 Vö. Mt 26,39. Simon T. László OSB fordítása alapján. Ld. Újszövetség. Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma 2015. (4 ford.) II7
