Oldal 115 [115]
OCR
PUSZTINYA sokért van a pusztinyában, hogy imádságait és önmegtagadását, azt, hogy ki van téve a kísértésnek, találkozását a Sátánnal — mindezeket az emberiség képviselőjeként tapasztalja meg. Hiszen a pusztinyalakó Krisztusban él, és Krisztus magára vette az emberséget. Hasonlóképp, Isten kegyelméből, a pusztinyalakó magára veszi az egész emberiséget, és Isten segítségével engesztelő égőáldozattá válik minden ember számára. Cirenei Simonná, Veronikává lesz. A pusztinyalakó sosincs egyedül. Az egész világ ott van vele, és ezért a világért zokog és tagadja meg magát, lép be Isten csöndjébe, és harcol a Sátán kísértéseivel. Mindezeket sohasem egyedül önmagáért viseli el! A pusztinyalakó lelkiségének ez a jellemvonása borzasztóan fontos. Pontosan ez az oka, miért mondjuk Oroszországban azt, hogy ez a hivatás megadatik valakinek. A közösség örvend, hogy Isten kiválasztott valakit közülük, mert hitük azt mondatja, hogy az ő hivatása kifejezetten érzük van. A pusztinyalakó egyedüllétbe, magányba vonulásának, annak, hogy kiteszi magát a kísértéseknek az egész értelme az, hogy ezt mindig másokért viseli. Mindez Krisztus engesztelő égőáldozatával, egész életével és kereszthalálával való állandó azonosulást jelent. Ez az azonosulás a saját magunk és a mások feltámadása felé vezető út. Hiszen Krisztusban halunk meg, és benne támadunk föl, nemcsak a keresztség, de a keresztség gyümölcse, a hit, a remény és a szeretet által. A férfiak és nők, akiket Isten arra hív, hogy egyedül legyenek vele mérhetetlen csöndjében és prófétái legyenek, jól meg kell értsék ezt az Úr és Szűz Mária segítségével! II4
