Oldal 112 [112]
OCR
SZEMBENÉZÉS A GONOSSZAL ÉS VÉRTANÚSÁG majd, hogy a ház rázárul a pusztinyalakóra. Elég váratlanul a Szentírás betűi összevisszaságba, kopár szavakba és mondatokba csapnak majd át, amit semmilyen mértékű imádság sem lesz képes összekapcsolni bármi mással a pusztaságban lakó szívében és értelemében. Éjszaka rátör a félelem, hogy a pusztaságban lakóval együtt tanyázzék. A hely kihűl a legmelegebb napokon is. Meg fog jelenni a vágy, hogy elmeneküljön a pusztinyából, hogy emberek közé menjen, hogy kiszakadjon a szíve fölött hirtelen eluralkodó magányból, mely szívről egy pillanattal korábban még úgy tűnt, hogy egyesült Istennel. Hirtelen olyan, mintha Isten soha nem is lett volna jelen. Nincs ott más, csak egy viskó, egy rönkházikó. Szegényessége undorítóbbnak és nyomasztóbbnak tűnik, mint előtte bármikor. Az éjszakát alig lehet majd elviselni. Lehetetlenné válik az imádkozás. Elkerül az álom, és úgy tűnik, sohasem akar visszatérni. A majdnem fizikai, kitapintható félelem pattanásig feszül, és eluralkodik az emberen. Az ilyen élet haszontalansága egyszerre elég nyilvánvalóvá válik, és az illető elkezd azon merengeni, mivégre van ezen a puszta helyen. ,Miért hozott ki Isten minket ebbe a pusztába?" (vö. Kiv 16,3) Micsoda őrültség vonzotta őt ide? Az értelem újra és újra a kiszabadulás köré összpontosul, hogy kiszabaduljon, elszakadjon mindattól, ami jelenleg tökéletesen értelmetlennek tűnik. Igen, a Sátán akár ilyesmi álcák mögé bújva is jöhet. Vagy befurakodhat az értelembe, és tiszta, cáfolhatatlan 1ogikával bebizonyíthatja, hogy a pusztinyalakó elvesztegeti az életét, hogy sokkal több jót tehetne embertársai között, és hogy ott kellene hagynia ezt a tökéletesen őrült hivatást. Néha a Sátánnak megadatik a hatalom, hogy megpróbálja III
