Oldal 105 [105]
OCR
PUSZTINYA ség, hogy hagyja magát oda vezetni, ahová Isten szándéka tereli. Eljuthatok egy kedves kis folyócskához, ahol kedvem lenne megállni és ebédelni. Bumm, egyszer csak vihar támad! Ezért nem állok meg enni, hanem belevetem magam a viharba. A szabadság lényege ez: hogy együtt haladtok Istennel, bárhova szándékozzon is vinni titeket. Felmerül néha a kérdés, hogy a pusztinyalakó írhat-e. Ha három napig éltek a pusztinyában, természetesen írhattok, miért is ne? Mindazt, amit fel-felolvasok nektek, nagy pusztinyalakók írták le, cároktól a koldusokig. Ha valaki megkérdezi, hogy felkereshet-e titeket, ne kérdezzétek meg, miért. Egyszerűen csak mondjátok azt: , Örömömre szolgálna, ha segítségedre lehetnék, már amennyire tudok." (Hangsúlyozzátok a , segítség" szót!) Ha ilyen illető toppan be, és leül, elég hamar nyilvánvalóvá válhat, hogy puszta kíváncsiságból érkezett-e. Nem azért vagytok a pusztinyában, hogy kielégítsétek a kíváncsiskodni vágyókat. Ha csupán olyasmi kérdéseket tesznek föl, hogy , honnan jöttetek", vagy , mióta vagytok itt", szelíden, de határozottan zárjátok rövidre a beszélgetést. Próbáljátok meg rávenni őket, hogy imádkozzanak veletek. Ezt hívom a ,pusztinya szívélyességének". A ti feladatotok ráébreszteni a másikat arra, hogy ahol vagytok, szent hely. Egy ilyen helyzetben a hozzáállásotokban elegyedni fog a szívélyesség, a szelídség és agyöngédség — miközben szikével dolgoztok! Az emberek ne csupán egy csésze teára vagy pletykálkodni jöjjenek el hozzátok. Talán itt esedékes lehet megvitatni a pusztinya mint szállás kérdését. Legelsősorban a pusztinyalakó nem magányos, a szó angol értelmében, hanem miként az orosz nyelvben, azt jelenti, hogy egy mindenkivel. A magányban 104
