Oldal 90 [90]
OCR
PUSZTINYA A PIACTÉREN Sokan közülük a magányt a közösség, különösen a szegények szolgálatával kapcsolták össze. Földműveléssel, vetéssel és aratással foglalkoztak, hogy etessék az övéiket és a szegényeket. Tárva-nyitva álltak házaik a zarándokok előtt. A hétköznapi emberektől való elkülönültségük ellenére tudták, hogy gyakorolniuk kell a tevékeny szeretetet és a vendégszeretetet — és a kemény munkát, hogy az előbbi kettőt teljesítsék. Mindezt azért, mert Isten azt mondta: eAzért jöttem, hogy szolgáljak.s Legfőbb munkájuk azonban az imádkozás volt, és a lelki élet mestereivé váltak. Mi a Madonna Házában nem arra teszünk fogadalmat, hogy remeték legyünk, elkülönülve az átlagemberektől. A mi pusztinyalakóink három napot a pusztinyában töltenek és négyet kint, mindenesetre néhány napot kint. Miért?" Mert sajátos hivatásunk van, mely nem a remeteélet, vagy a tanítói, ápolói vagy akármilyen hivatás, hanem az a különös hivatás, hogy keresztények legyünk. Gyakran mesélem nektek, hogy az oroszok úgy mondják: mivel megkereszteltek, szemlélődő vagy, és minden keresztény előtt nyitva áll a szívben rejlő pusztinya, illetve a piactér Pusztinyája a családban vagy gazdálkodásban vagy bárhol máshol. Igen, mindannyiunk előtt nyitva áll, egyszerűen csak azért, mert megkereszteltek, és mert keresztények vagyunk. Keresztségünk pillanatától fogva azon munkálkodunk, hogy haladjunk előre az Istennel való egység felé, ami minden keresztény végcélja. Nem a papok és szerzetesek kizárólagos végcélja, hanem minden keresztény emberé. Az orosz vagy a keleti hagyományban létezik azonban egy »köztes« hely a mindennapi keresztény és a monasztikus szerzetes élete között, és ez az, amit pusztinyalakó életmódnak nevezünk. 89
