Oldal 74 [74]
OCR
7. fejezet PUSZTINYA A PIACTÉREN SS Történt 1968-ban, amikor az egyik házunkat vizitältam. Ügy tűnt, hogy az ott élő közösségi tagok egyénileg növekedtek, és kezdték megérteni, mi az ára annak, hogy szeretetközösséget alkossanak. Mindhármukat vonzotta az imádság, jelen volt viszont egyfajta frusztrációérzet, annak a hiánya, hogy ők minz közösség milyen irányba haladnak. Nem látták tisztán a szerepüket. Az egész légkör, amelyben dolgoztak, körvonalazatlannak tűnt, folyamatosan változó kontúrokkal. Fáradtságot érzékeltek, egyúttal valamiféle várakozást. Türelem és remény honolt mindannyiukban. Egyik reggel, ahogy a szívemmel figyeltem különböző beszámolóikat, egyszer csak belém nyilallt egy gondolat, ami soha előtte még halványan sem derengett föl az elmémben vagy a lelkemben. Három embert láttam, akik talán arra kaptak meghívást, hogy buszfinyát alkossanak a piactéren! A találkozó egy adott pontján, miután lezajlottak a beszámolók, súlyos csönd állt be. Mintha egy gránát hasított volna bele abba a csöndbe! Elég váratlanul és majdhogynem anélkül, hogy tudtam volna, mit mondok, a következő kérdést szegeztem mindenkinek: , Mi van, ha az Úrnak az a szándéka, hogy ez a ház pusztinya legyen a piactéren?" Be kell vallanom, amellett, hogy másokat megijesztettem, én is megijedtem saját magamtól. Korábban soha nem gondoltam ilyesmire. Mégis ott volt Isten kezében, izzó villámcsapásként. Be kell vallanom, hogy ez rendkí73
