Oldal 38 [38]
OCR
A KELETI PUSZTINYALAKÓ Istennel. Ezáltal emberi látótere némiképp leszűkült, hogy lelki látótere zavartalanul növekedhessék. Élelemellátása biztosítva volt, mert általában rendelkezett veteményeskerttel, és halászott egy-egy patakban vagy folyóban. Fát hasogatott a kályhájába, hogy télen melegedjék. Bizonyos tevékenységekkel foglalatoskodott, például kosarat font, amiket nem adott el, hanem odaadta a rászorulóknak. Emberek jöttek hozzá látogatóba, sokan. Egy orosz pusztinyalakónak az ajtaján nem volt se zár, se retesz, kivéve a szél ellen. Bárki bármikor, éjjel-nappal kopogtathatott az ajtaján. Emlékeztetőül: nem magáért, hanem másokért élt a pusztinyában. Összekötő hídként szolgált ember és Isten, Isten és ember között. Isten rajta keresztül beszél, különösen, amikor az emberek Isten igéjének alamizsnájára szorulnak: Isten irgalmasságának, gyöngédségének, együttérzésének, megértésének és megerősítésének alamizsnájára. Kinek ne lenne ezekre szüksége szinte folyamatosan! A Kelet úgy tartja, hogy a pusztinyalakó ilyen csatorna, ezért jönnek el hozzá, és ezért kell folyton elérhetőnek lennie. Az ételét is meg kell osztania bárki érkezővel. Visszautasíthatják, de a felajánlásnak meg kell történnie. Lehet, hogy csak egy szelet kenyere van, de félbe fogja törni vagy annyi részre osztja, ahányan vannak. Ezen különös élet második jellemvonása a vendégszeretet; bármely pillanatban kész megosztani, felkínálni mindazt, amije van. A vendégszeretet mindenekelőtt azt jelenti, hogy a pusztinyalakó csak továbbadja, amit Isten az ő üres kezébe helyezett. Azt adja teljesen, amije van, és ami ő maga: szavait, munkáját, ételét és önmagát. 37
