Oldal 26 [26]
OCR
PUSZTINYA ÉS PUSZTINYALAKÓ Nehéz egyszerűen , remete" megnevezéssel hivatkozni erre a férfira és más pusztinyalakókra, akiket életem során megismertem. Volt némi különbség. A pusztinyalakó elérhetőbbnek tűnt. Volt benne egy nagylelkű vendégszeretet, mintha sohasem zavarta volna, ha valaki eljött meglátogatni őt. Épp ellenkezőleg, az arca maga volt az üdvözlés. Szemei mintha csillogtak volna az örömtől, amikor vendéget fogadott. Figyelmes embernek tűnt. Szűkszavúnak, de figyelme mély volt, és az volt az érzésem, hogy megértett. Látszólag benne öltött testet Szent Ferenc imádsága: vigasztalt, megértett és szeretett — és nem kért semmit senkitől a maga számára. Más módon is elérhető volt. Ha valakinek a faluból segítségre volt szüksége (például egy gazdának be kellett takarítani a szénát az eső előtt), elszaladt a pusztinyalakóhoz, és segítséget kért. A pusztinyalakó azonnal félbehagyott mindent, és ment a gazdával. Folyton elérhető volt. A pusztinyalakó általában férfi volt, noha akadtak női pusztinyalakók is. Néha egyedülállók, néha pedig özvegyek voltak. Nem mindannyian bírtak műveltséggel a szó szoros értelmében. Elég gyakran csak egyszerű földművesek voltak, de általában rendelkeztek azzal, amit , betűvetésnek" hívunk, azaz tudtak írni és olvasni. De voltak köztük nemesek is. Azt mondják, hogy az egyik cár, I. Sándor, is elvonult egy pusztinyába. Sokéves távollétét homály fedi, ez a szóbeszéd. Oroszországban a pusztinya lakóit szzarecnek hívták (vagy a nőket szzaricának), ami annyit tesz, hogy , idős", ,bölcs", jóllehet 30-35 éves korukban vonultak pusztinyába, és nem szükségszerűen voltak korban idősek. Páran már éltesebbek voltak, olyanok, akik házasságban éltek, felnevelték a gyerekeiket, és ezután érezték meg pusztaság iránti 25
