Oldal 25 [25]
OCR
PUSZTINYA remeték kivonulnak, hogy életük végéig keressék Istent a magányban, csöndben és imádságban. A pusztinya azonban nem szükségszerűen esik teljesen távol az emberek tartózkodási helyétől. Néhányan az otthonaikban fenntartottak egy kis szobát, ahová imádkozni és elmélkedni be-bejártak, s amit páran még pusztinyának is neveztek. Általánosságban azonban a pusztinyalakó (oroszul pusztinyik — pusztinyában élő személy) egy félreeső helyen élő valakit jelöl. Pusztinyalakó lehet bárki — földműves, gróf, a középosztály egy tagja, tanult vagy tanulatlan vagy bárki a kettő között. A , sivatagba" vonulást végleges hivatásnak tekintették, egy Istentől jövő hívásnak, hogy az illető kimenve Istenhez imádkozzon a saját és a világ bűneiért. 10vábbá, hogy hálát adjon neki az örömökért, a boldogságért és minden ajándékáért. Igen jó viszonyba kerültem egy pusztinyalakóval, akihez édesanyám járt tanácsért. Sohasem tudtam meg, ki ő. Rendszerint gyalog jártunk hozzá, és gyalog tértünk vissza. Amikor megérkeztünk, édesanyám kopogtatott az ajtón, és benyitott. Nem volt retesz az ajtón. A pusztinyalakó mindig ott volt, hogy fogadjon bárki érkezőt. Anyu meghajolt a deszkafalon díszelgő kereszt és a Miasszonyunk ikonja felé. Majd meghajolt a pusztinyalakó előtt, és ezt mondta: , Békesség e háznak", ő pedig válaszolt: , Az Úr békéje legyen veled." Én ugyanezt tettem. Ezután némi teával és kenyérrel kínált bennünket, azzal, amije volt, s így szólt: , Gyertek, legyen részetek abban, amit Isten a maga irgalmasságában nekem juttatott." Miután ezzel megvoltunk, kimentem játszani, édesanyám pedig beszélgetett vele. Majd hazamentünk. 24
