Oldal 11 [11]
OCR
Bevezető. Miért a tudománytörténet? e 9 zelítésnek nevezett szemléletet ma már kevesen követik, jóllehet a tudománynépszerűsítésnek talán még mindig ez a legszilárdabb alapzata. Ezzel szemben historicista eljárásmód az, amikor a korábbi szerzők műveit nem a mai fogalmak szemüvegén át vizsgáljuk (Stocking 1968: 1-12), amikor azt igyekszünk megérteni, hogy mit jelentett egy természettudományos kísérlet egy adott időszakban, vagy saját területünkről véve egy példát: miért, hogyan, milyen megfigyelések alapján s milyen beszámolók keretében, kiknek lesz , érdekes" a bugaci puszták pásztorépítménye az 1890-es években. A tudománytörténet elmúlt bő három évtizedének historiográfiájában jelentős elmozdulások figyelhetők meg a kutatások szemlélete, irányzata, eljárásai vonatkozásában (Nyhart 2016). A fő jellemző, hogy a tudományok történetével foglalkozó kutatásokat is erőteljesen meghatározta a konstruktivista és feminista szemléletmód. A hangsúly leginkább azokra a folyamatokra, módozatokra került, amelyek létrehozták, megteremtették az egyes tudományszakokat. Közelebbről: kik, milyen csoportok, milyen társadalmi, intellektuális környezetben konstruálták a tudományokat? A megalkotók csak férfiak lennének? S ha nem, mi rejti el a nőket? Az elhallgatás, a homályban maradás egyébként is a tudományok alakulásának megkerülhetetlen vonása. Kik a , kizárt elődök" az amerikai antropológiában? - teszik föl a jellemző kérdést egy tudománytörténeti kötet szerzői (Handler ed. 2000; vö. Kuklick 2016). Másodszor, erőteljes a gyakorlat felé fordulás, vagyis a tudományos tevékenység természetének vizsgálata. A fő kérdés: hogyan jön létre a tudományos tudás? Miből áll a tudományos gyakorlat az egyes diszciplínák vonatkozásában, s milyen párhuzamosságok figyelhetők meg a különböző szakterületek alakulásában? Egy közeli példát említve: mi a Terep, hogyan lesz a , terepmunka", mit jelent a terepen végzett kutatás a geológiában, az ásványtanban, a természettudományban, az antropológiában-néprajzban (vö. Kohler-Vetter 2016)? Az újabb tudománytörténet harmadik jellemző vonása a kommunikációs gyakorlatok, eljárások tanulmányozása. Hogyan áramlik a tudás a tudósok között, a tudósok és a közönség között? Hogyan terjed helyi, nemzeti keretek között, hogyan válik globálissá? A tudománytörténet ma már messze nem korlátozódik az elit tudósok méltatására és az intellektuális centrumok vizsgálatára. A negyedik aspektus a társadalom- és történettudományok , materialista fordulatához" kapcsolódik. Milyen dolgokkal foglalkoztak a tudósok? Konkrétan mi volt a kezükben, vagy mit tanulmányoztak, mikkel dolgoztak kutatásuk során — a legparányibb részecskéktől a gigantikus műszerekig? A tudomány történetét ezek szerint anyagi-tárgyi mivoltában is meg lehet közelíteni, s ekképpen is szükséges értelmezni. Lynn Nyhart, akitöl az újabb tudománytörténeti irányok ilyen jellemzése származik, szemléletes képet is ad arról, hogy miként változott meg a tudo
