Oldal 10 [10]
OCR
8 e Néprajz és muzeológia visszahúzó -— automatizmusok, intézményi korlátok. Már csak emiatt is célszerű foglalkozni velük. Ezek tudatában a kötet a tudománytörténet, a múzeumelmélet, a gyakorlati muzeológia metszéspontján állva a néprajzi múzeum mint intézménytípus magyarországi kezdeteivel, első pár évtizedével foglalkozik. Sokan, sokféleképpen írtak már minderről (vö. Fejős 2000a: 22-30), mégis bőven vannak még feldolgozásra váró kérdések, a már ismertnek vélt események, összefüggések, kontextusok pedig másként mutathatók meg, máshogy értelmezhetők a tudománytörténet újabb irányzatainak fényében, mint korábban. A könyv ily módon szándékozik újat mondani. Emiatt ismert tényeket is újramond, de más keretben, illetve újabb összefüggésben értelmezi azokat. A tudománytörténet egyre inkább minden szaktudomány egyik meghatározó területévé válik, miközben együttes törekvésként a történeti kutatás külön ágát jelenti. Hagyományosan egy-egy tudományszak történetét a diszciplína képviselői írták meg. Fizikusok értekeztek a fizika kultúrtörténetéről, matematikusok a matematikai gondolkodás fejlődéséről, antropológusok vagy néprajzkutatók szakmájuk kialakulásáról és így tovább. Mindannyian valahol az antikvitásban fedezik fel az előzményeket, majd onnét vezetik az olvasót a saját koráig, megmutatva mindazt, ami — véleményük szerint - az épp aktuális, a , fejlett" tudományszak jellemzőit képezi. Három-négy évtizede a tudományok történetének vizsgálatában más jellegű törekvések is kezdtek kialakulni. Néhány specialista kezén az új tudománytörténet, a science studiesszal összhangban önálló történeti stúdiumként öltött alakot, amely a tudományra úgy kezdett tekinteni, mint a múlt bármely más intézményére, eseménysorozatára - legyen az például a , bizánci egyház" vagy a , harmincéves háború" — s ennek megfelelően a történetírás szabályai szerint archivális forrásokat kutattak fel, forráskritikát alkalmaztak, és az adott korszak összefüggésrendjében elemezték vizsgálatuk tárgyát. Ha van politikatörténet, kultúrtörténet, társadalomtörténet, akkor ezeken belül szakosodások is előbb-utóbb végbemennek, lesz egyháztörténet, ipartörténet, munkásosztály-történet, s hasonlóképpen önállósul a tudományok történetével foglalkozó általános tudománytörténet. Természetesen ez esetben sem egyszerűen a történettudomány osztódásáról, szétparcellázódásáról van szó, hanem a specializálódás olyan folyamatáról, amit új megközelítések, újonnan megfogalmazott elméleti problémák váltanak ki, illetve a történeti kutatás újszerű kapcsolódásai más tudományos, sőt filozófiai irányzatokhoz. A tudománytörténet elmúlt évtizedeit új kérdésfeltevések, egyre kiforrottabb módszerek jellemzik, amelyek alapján a múlt faggatásának nem az az értelme, hogy mintegy üdvtörténetként kiemeljük, kanonizáljuk a ma érvényes tudományos felfogásokhoz és intézményes berendezkedésekhez közvetlenül elvezető előzményeket. Ezt a korábban általános, az antropológiatörténész George Stocking nyomán prezentista megkö
