Oldal 32 [32]
OCR
30 | I.ELMÉLETI KÖZELÍTÉSEK szociálpszichológiai szemlélet megalkotója. Szerinte , az embernek van egy mikrokörnyezete, amelyen keresztül a társadalom őt eléri. Valahogy fel kell venni az embernek a társadalmat, s belül kell megkötni a kompromisszumot, amely az egyén-társadalom konfliktusát feloldja." Mérei (1989, 29) az együttességről, mint helyzeti erőforrásról beszél. , Az együttesség mint dinamikai jelenség nem azonos az együttest alkotó személyek összesített erejével. Az együttesség valamilyen többletet képvisel, amely nem vezethető vissza az együttesben részt vevő személyek bármelyikének készségeire, tulajdonságaira." A gyermeket ez az élménye vezeti rá a másiknak az észrevételére. Az együttesség a másik kiemelésével, a decentrálással együtt járó kíváncsiságnak az egyik forrása; a másiknak, a többieknek, a ,nem én"-nek az elkülönítése. Az együttesség többlethatását két tartományban is bizonyítottnak tekintette. Egyik a szociális penetráció növekedése (ahogyan egy egyén módosítja a csoportot), valamint a szokások és hagyományok megteremtése. Rátalálhatunk az együttes kreativitásra is mint a csoport többleterejére. Kórházi osztályokon a csoportterápia a kezelések szerves részévé vált, így az ott szerzett gyakorlati tapasztalatok később átültethetővé váltak a nem beteg páciensekkel végzett csoportmunkába is. Az 1970-es években a szociálpszichiátriai szemlélet reformmozgalomként gyűrűzött be Magyarországra, amelynek eredményeképpen megjelentek a szocioterápiás csoportok, illetve az ún. nagycsoport forma (Füredi 1979). A csoportok sokszínűségét jellemzi, hogy önismereti, személyiségfejlesztő fókusszal jöttek létre, és ezt a folyamatot erősítve pszichoterápiás hétvégék szerveződtek az országban, ahol a pszichológusok mellett a társszakmák képviselői is jelen voltak. Orvosok, pedagógusok, kórházi dolgozók, egyéb segítő szakemberek jártak ezekre a hétvégékre saját élményt szerezni a különböző csoporttechnikákból. Ekkor már érezhető volt, hogy , hazánkban is kikerül a pszichológia bűvköréből a csoportmunka mint fogalom, és mint gyakorlati tevékenység is" (Szőnyi 1977). Rogers szegedi látogatása a 1980-as években óriási lökést adott ahumanisztikus szemléletű nondirektív csoportvezetésnek. Ekkorra már nagyon színes volt a paletta a szakembereket tekintve, akik a csoportmunkát be kívánták építeni mindennapi munkájukba, hogy azzal még hatékonyabban végezhessék szakmai tevékenységüket. A fejlődést ezután a csoportforma alkalmazási területének sokszínűsége jellemzi: szocioterápiás csoportok és pszichológiai gyökerű csoportok jelentek meg a pedagógiában, a szociálpedagógiában és a segítő szakmák szinte mindegyikében. Az 1950-es évek végére mind a hazai, mind a nemzetközi terápiás csoportfelfogásban hasonló változások zajlottak le. A terápiás és klinikai alkalmazás
