OCR
SZABÓ DEZSŐ SZABADON LEBEGŐ TÁRSADALMA + 23 szerepet betöltő zsidóságot. Támadva a kor többségi elvi liberalizmusát, a zsidóság gazdasági térnyerésében össztársadalmi érdekeket veszélyeztető tendenciákat lát, és az állami beavatkozás szükségessége mellett érvel. Szabó Dezső nézőpontjában politikai antiszemitizmusa a nemzeti társadalom kollektív értékeinek és érdekeinek védelmében fogalmazódik meg, és a gazdasági versenyben alulmaradottak iránti szolidaritás hatja át." Az első világháború végétől kezdődően pedig a barresi ideológiai pozícióval megegyezően Szabó Dezső is egy olyan, etnikai elveken alapuló társadalomértelmezés mellett érvel, amely a közösséget kifejező csoportosulás (a magyarság) helyzetének javítását segítő radikális társadalompolitikát fogalmaz meg. Jóllehet Szabó Dezső társadalomképében a francia szellemi hatások jelen vannak, a pályakezdéstől az utolsó írásokig, mégis túlságosan leegyszerűsítő értelmezés volna (és a tudásszociológiai pozíció komplexitását sem visszatükröző nézőpontot eredményezne), ha Szabót egyszerűen a barresi politikai konzervativizmus magyarországi epigonjaként azonosítanánk (vö. Szabó M. 1989b). Ennek már önmagában is ellentmond a nyugatosok körében folytatott tevékenysége és elköteleződése a modernitás értékei mellett." Másrészt ezt az időszakot nem lehet csupán Szabó következetlenségeivel, jellemhibáival vagy indulataival (a hagyományos Magyarország elleni harchoz szükséges szövetségek keresésével) magyarázni. Ugyanis ezekben az években e motivációk mellett felfogásának olyan elemei mutatkoznak meg, amelyek az alaki változások ellenére is folytonosságot mutatnak az egész életműben. Szabó Dezső kísérlete a politikai ideológiák szintézisére - szellemi pozíciójának kialakulása Szabó Dezső nyugatos korszakát — tudásszociológiai elemzésünkhöz híven — útkeresése részének tekintjük, amellyel nemzedékének alapvető kérdésére igyekszik választ kapni: hogyan biztosítható a jelenkor válságos helyzetében a társadalom integrációja? A krízis leküzdéshez szükséges radikalizmus generációs élmény Szabó Dezső nemzedékének tagjai számára," de az azonos kiindulás még nem válaszolja meg a , miként" kérdését. A vallásos kisnemesi középrétegből érkező, pályakezdő 6 Másrészt Szabó Dezső harcosan szemben áll a két háború közötti korszak politikai antiszemitizmusával (Szabó Dezső 19911; 1991m). 7 Ezeket az összefüggéseket és úgy általában Szabó Dezsőnek a Nyugat folyóiratbeli munkásságát (az 1911 és 1916 között ott közölt több mint nyolcvan tanulmányát!) Szabó Miklós más tekintetben tárgyszerű, de végső értékelésében erősen tendenciózus értékelése nagyvonalúan átugrotta. § Sajátos módon ebben még a nemzedék konzervatívjai is osztoznak, amikor Geőcze Saroltáék a korábbi generációk elvi liberalizmusával szakítva (ha nem is teljes mértékben előzmények nélkül), de alapvetően újszerűen nyúlnak a társadalom égető problémáihoz (Geőcze 1901).