OCR
SZERZŐI ELŐSZÓ E könyv a PPKE Szent II. Janos Pal Papa Kutatöközpont Teremtesvedelmi Kutatóintézet a Technológiai és Ipari Minisztérium által támogatott kutatási programjának, a Fenntarthatóság, állóképesség — az éghajlatváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás társadalmi kihívásai című kutatási projekt részeként született a , Közkiadásból — vagyonvesztés" alprojekt Megállítható-e a mezőgazdasági támogatások negatív hatása a nemzet közös örökségére? című kutatás eredményeit összefoglaló zárótanulmányának átszerkesztett és angol nyelvű összegzővel kiegészített változata. A kutatás 2023 júliusában indult. A 2024. november végére elkészült zárótanulmány integrálta a kutatás eredményeit értékelő, a multidiszciplináris megközelítés jelentőségét kiemelő, 2024. szeptember 20-án tartott műhelyvita résztvevőinek észrevételeit is. A kutatás megindulását hosszas tervezési munka előzte meg. Ennek során több alkalommal ültünk le Zlinszky Jánossal és Pulay Brigittával, és vitattuk meg, hogy milyen kutatási kérdések megválaszolására lesz szükség ahhoz, hogy a kutatási projekt címében szereplő kérdésre választ lehessen adni. Már e beszélgetések során is tudtuk, hogy a válasz nem lesz egyszerű és nem lehet teljes körű, mindenre kiterjedő. A kutatásra mint egy folyamat elindítójára tekintettünk, s abban bíztunk, hogy a kutatás eredményei hozzájárulhatnak majd a különböző szakterületek tudományos és gyakorlati szakembereinek párbeszédéhez természeti tőkénk megőrzése érdekében. A beszélgetések alatt sokszor felmerült a Ferenc pápa által 2015. május 24-én kiadott Laudato si" (Áldott légy) kezdetű enciklika (a közös otthon gondozásáról) (Ferenc pápa 2015) és az Alaptörvény rendelkezései közötti szemléletbeli hasonlóság, amennyiben mindkettő természeti örökségünk megóvására szólít fel. A kutatási munkaterv kiindulópontja végül az Alaptörvény lett. A munkaterv készítésekor abban is egyetértettünk, hogy természeti örökségünk csak akkor védhető meg, ha többféle szakterület szempontjából is vizsgáljuk veszélyeztetését. A kutatás munkatervébe ezért került be a különböző kutatóműhelyek munkájának feltérképezése s a kutatási koncepció, az elméleti keret megvitatása kutatókkal, gyakorlati szakemberekkel, valamint a kutatási eredmények értékelése, mintegy szakmai lektorálása műhelyvita