OCR
100 " 5. ALKOHOLISTÁK AZ A.A .-BAN éveket vesz igénybe. Ezalatt a betegség természetéből — a tagadásból — következően nincs tudatában annak, hogy problémája lehet az ivással, hogy nem képes , normálisan" inni, s hogy ezzel szemben csak a teljes absztinenciával védekezhet. Mire felismeri-elismeri alkoholproblémáját, már késő, függősége kialakult. Az alkoholizmus e nézet szerint tehát valóban betegség, melyért az alkoholista nem felelős. Az ivásért viselt felelőssége akkor kezdődik, amikor már ismeri a probléma megoldását, az A.A. programját vagy más hatásos kezelési formát, tehát amikor már van választási lehetősége. Lefever (1988: 12.) - aki, mint említettem, maga is tizenkét lépéses terápiát alkalmaz, illetve követ — hasonló érvet hoz fel, mely szerint az ember nem felelős mindazért, amit genetikailag örököl, például a rövidlátásért.? Azért azonban felelős, ha tudja, hogy rövidlátó, és mégis szemüveg nélkül vezet. Éppígy, szerinte az addikcióra való öröklött hajlamért nem felelős az ember, ha azonban tudatában van ennek, s nem tesz ellene óvintézkedéseket, azért már felelős (Madäcsy 2.014). Mindezeken túlmenően, mint láttuk, az A.A.-ban józanodó alkoholista a jóvátételben utólagosan mégis felelősséget vállal azokért az aktív ivási periódusában okozott károkért is, amelyekről nem tehet. Az alkoholista egzisztenciáról szóló fejezetben látni fogjuk, hogy ez a gondolat struktúrájában hasonló az eredendő bűnért viselt felelősség keresztény gondolatához. 5.3.1.4. Pragmatizmus: túllépés a , spirituális betegség" jelentésambivalenciáin Mint a fentiekből kitűnik, a betegségfogalom körül kialakult ambivalens jelentésmező legalább három ellentétet magában hordoz. Az egyik, amelyet fentebb már említettem, hogy az A.A. megkísérel az orvostudomány és a vallás között egyensúlyozni. A másik, hogy miközben ragaszkodik az orvostudományi értelemben vett betegség fogalmához, és elfogadó, nyitott az orvostudományi kutatások iránt, egyúttal elégtelennek is tartja az alkoholizmus orvoslásához rendelkezésre álló eszközeit. Sem a kémiai kezelést, sem a pszichoterápiát sem tekinti adekvát kezelésmódnak, hanem szerinte csak az , alkoholista ego kipukkasztása" s ezzel együtt egy mélyreható spirituális fordulat hozhat eredményt. A harmadik, hogy míg az A.A. spirituális betegségről kialakított fogalma történetileg az Oxford Csoport vallási tanításaiban gyökerezik, fejlődése során a Közösség egyre inkább igyekezett 4 Erve feltételezi tehát a genetikai örökölhetőség elfogadását, melyet mäsutt (Lefever 2007: 28.) fejt ki, s a szandináv örökbefogadás-kutatások közvetett, statisztikai összefüggéseire alapoz. Eszerint a különböző családokba örökbe adott ikerpárok esetében az ikrek alkoholizmusra való hajlama erősebben korrelál a származási családban előforduló alkoholizmussal, mint az örökbe fogadó családban előfordulóval. Tehát , az alkoholizmus inkább öröklődik, mintsem a neveltetés függvénye".