Oldal 38 [38]
OCR
36 " 1. BEVEZETÉS Empirikus kutatásaim nyilvánvalóan eltérnek a fentiektől abban, hogy a magyar A.A. Közösségre irányulnak, és arról igyekeznek alapvető adatokat gyűjteni. Közvetlenül a témához kapcsolódó magyarországi etnográfiai előzmények híján ebben a magyar A.A. említett kérdőíves vizsgálatára (Anonim Alkoholisták 2008], Kelemen, B. Erdős, Csürke és Borst kapcsolódó műveire (B. Erdős — Kelemen — Csürke 2003; Kelemen — B. Erdős 2004; Kelemen — B. Erdős — Madácsy 2007; B. Erdős — Kelemen — Csürke — Borst 2011), illetve Szász (2011) magyarországi A.A.-tagokat megszólaltató interjúkötetére támaszkodhattam. Közvetett etnográfiai előzményként szolgált ugyanakkor Rácz és Hoyer (1995) valamelyest rokon terepen, a Jereván-lakótelepi alkohol- és droghasználók körében végzett szociálpszichológiai és etnográfiai vizsgálatát leíró tanulmánysorozata. Nagy (2015) 12 lépéses programokról írt doktori értekezése néhány évvel saját kutatásaim után jelent meg. Az A.A. programjának leírásában jelentősnek tekintem továbbá, és felhasználom, illetve továbbgondolom Bateson (1971) rendszerelméleti-kibernetikai értelmezését, az A.A. nézetei és a protestáns teológia közötti párhuzamok Antze (1987) által adott elemzését, valamint Turnernek (2002) a szenvedés kultuszáról adott leírását. Az A.A. mint szervezet szerkezetének és működésének értelmezése során az értekezésben szerepet kapnak a communitas és struktúra turneri fogalmai (Turner 2002), Mary Douglas (2007) tarsadalom- és csoportosztályozása, Heath C. Hoffmann (2006) A.A.-ban végzett kutatäsa a csoportkontroll-folyamatokröl, valamint a van Gennep (2007) és Turner 12002] által elemzett átmeneti rítusok. A Hymes-féle (1975; 1992) ,beszélés neprajza” lenyeges keretelmelet az A.A.-ban zajlö beszédesemények, különösen a sajätos kommunikäciös szabälyokkal müködö A.A.-gyülesek leírásának vonatkozásában, melyek egyszersmind szoros összefüggésben állnak az A.A.-ra irányuló identitás- és narratívakutatással, Cain (1991), Steffen (1997) és Swora (2001la; 2001b) elemzéseivel, illetve Thune (1977) fenomenológiai megközelítésével.
