Oldal 36 [36]
OCR
34 " 1. BEVEZETÉS zötti viszony eredendőbb, mint az Én, az előbbi ontológiai elsőbbséget élvez az utóbbihoz képest (Ebner 1995: 170.; Buber 1999: 6.], következésképpen a dialógus is eredendőbb megnyilvánulás, mint a monológ. A dialogicitás mint módszertani kritérium jogossága belátható, amennyiben figyelembe vesszük, hogy ha a vizsgált embercsoport interpretációinak etnográfusi interpretációja úgyis elkerülhetetlen, akkor már az értelmezési folyamat váljon explicitté, illetve konszenzusossá az adatközlő és a kutató dialógusában. Úgy vélem, ez önmagában valójában korántsem új keletű, s nagyon is megszokott eljárás a , másik"-ra nyitott antropológusok körében, nevezetesen hogy az adatközlővel beszélget arról, mit is jelent egy rítus vagy egy fogalom. A dialogikus eljárásban az ismeretelméleti és módszertani megfontolások mellett etikai szempontok is szerepet játszanak. , A társadalomelemzésnek el kell fogadnia a tényt, hogy az általa vizsgált tárgyak egyben elemző alanyok is, akik az etnogräfusokhoz - illetve azok iräsaihoz valamint etikai és politikai elveihez - kritikusan viszonyulnak.” (Rosaldo 2003: 275.) Az etnogräfus nem tárgyiasíthatja el kénye-kedve szerint adatközlőit, s műve megjelenésével nem okozhat tudatosan kárt nekik, így az interpretatív antropológia, mint Denzin (1999] kifejti, különösen érzékeny az emberi méltóság tiszteletére, az etnográfia felelősségére. Ezzel a kettős — az adatközlő és a tudományos tárgyszerűség iránti — lojalitás helyzetébe kerül, melyet találóan fogalmaz meg Luhrmann (2005: 73.), részben Geertzet idézve: , Meg kell tehát tanulni egy olyan elfogulatlanságot, amely nem a morális elképzelések tudományos félretolása, de nem is morális tisztesség szubjektivista diadala. »A distancia nem az együtterzesre valö keptelensegböl fakad, hanem egy olyasfajta együttérzésből, amely elég rugalmas ahhoz, hogy állja a morális reagálás és a tudományos megfigyelés közti roppant feszültséget." 1.6. Etnográfiai-antropológiai szemléleti, értelmezési keretek A fenti módszertani, illetve etnográfiai leírással foglalkozó fejtegetésekben már körvonalazódtak azok az általános, filozófiai eredetű antropológiai keretelméletek, amelyek az értekezés alapvető szemléleti beállítottságát jellemzik: egyfelől a fenomenológia és vele együtt az émikus leírás mint törekvés, másfelől az interpretativitás mint a leírás elkerülhetetlen étikus eleme, harmadrészt a dialogicitás mint az émikus-étikus fogalmiság együttese és ugyanakkor kettősségének feszültsége. Az értekezés, legalábbis részben, az A.A.-ban alkotott kulturális konstrukciók, elképzelések olyan , sűrű leírására" törekszik, amely tekintetbe veszi e három közelítésmódot.
